Pesti Srácok

Kocsis Máté: az ellenzéket nem érdekli Magyarország biztonsága, jövője

Kocsis Máté szerint az ellenzék hátat fordított az ország biztonságának és jövőjének, azonban az április 8-i, választóktól kapott felhatalmazás alapján már nincs nekik kiszolgáltatva sem az ország, sem a kormány – írta a Magyar Idők.

A lap szombati számában a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője Brüsszel jelenlegi politikáját nevezte meg a negyedik Orbán-kormány előtt álló legnagyobb kihívásnak. Az interjúban Kocsis Máté elmondta, a Fidesz és a kereszténydemokraták célja nem változott a választásokat követően sem: meg kell védeni határainkat, meg kell őriznünk keresztény hagyományainkat, törekednünk kell a teljes foglalkoztatásra és támogatnunk kell a családokat. Kocsis Máté megítélése szerint a kormánypártok az elmúlt években már bizonyították eltökéltségüket ezeken a területeken, a választók pedig április 8-án megkérdőjelezhetetlenül kimondták, hogy egyetértenek ezekkel a célokkal. Megtisztelő, hogy ebben a munkában most a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetőjeként vehetek részt – tette hozzá a politikus.

A Stop, Soros! törvénycsomagról Kocsis elmondta, a csomag a migráció elleni küzdelem fontos eleme, hiszen épp az abban érdekelt és tevékeny szervezetek szigorúbb ellenőrzését szolgálja. A frakcióvezető kifejtette: mivel itt komoly jogi háttérrel, alapvetően a kiskapuk kijátszásával Magyarországra támadó, nagyon is politikai feladatot végrehajtó álcivilekről beszélünk, jól átgondolt szabályozásra van szükség. A cél változatlan: arra kérjük a kormányt, hogy tartsa fent a törvénycsomag elfogadására tett javaslatát, hogy minél hamarabb folytatódhasson a törvényalkotási eljárás.

Forrás: MTI. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.