Pesti Srácok

Korábban is okozott már súlyos balesetet a ceglédberceli horrorbaleset sofőrje

null

Korábban is okozott már súlyos balesetet az a román sofőr, aki miatt szerdán kilenc ember halt meg Ceglédbercelnél. A Bors elérte a balesetben szintén életét vesztő désfalvai sofőr egyik ismerősét.

A 38 éves Peter K. pár évvel ezelőtt Mikefalván belerohant egy szabályosan közlekedő autóba, amiben két nő utazott. A kocsi sofőrje kómába esett, a másikuk súlyosan megsérült, de a férfi csak pénzbírságot kapott. Peter K. szerdán Szlovéniában dolgozó mezőgazdasági munká­sokat szállított haza Maros megyébe. Vezetés közben élőben közvetített a Face­book-oldalán és közben az érkező kommenteket olvasta. Ezt akkor sem hagyta abba, mikor előzni kezdett. Ekkor ütközött frontálisan egy homokot szállító kamionnal.

A Bors azt írja, a telekocsi alkalmazásból üzletet csináló román sofőrök kialvatlanul, utasokkal teletömött buszokkal szelik át Európát, körútjaikban kódolva van a tragédia. A vezetők sokszor alvás és majdhogynem megállás nélkül mennek végig a rossz állapotú utakon. Kisbuszra nincs olyan szigorú szabályozás, mint teherautóra. A 4-es út ceglédberceli szakaszán szinte mindennaposak a balesetek, ez a legveszélyesebb szakaszok egyike. Itt vesztette életét 2004-ben Bubik István színész is. Forrás: Borsonline, Index; Vezető kép: MTI
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.