Pesti Srácok

Lengyel források: mégsem csökkentik jelentősen az uniós kohéziós alapot

Lengyel források: mégsem csökkentik jelentősen az uniós kohéziós alapot

A közép-európai térségnek folyósítandó kohéziós alapot mégsem csökkentik jelentősen az új, 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetésben - értesült kedden több lengyel sajtóforrás. Az egyik szerint az Európai Bizottság azután áll el a drasztikus csökkentéstől, hogy több uniós állam képviselője – például Orbán Viktor miniszerelnök is – tiltakozott az ilyen megoldás ellen.

Az Európai Bizottság szerdán mutatja be a 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetési tervezet keretszámait. A lengyel közszolgálati rádió kedden nem hivatalos forrásaira hivatkozva arról számolt be: a brüsszeli testület aznap virradóra letett a kohéziós, valamint a közös agrárpolitikára (KAP) szánt alapok jelentős csökkentéséről. A kohéziós alapokat a javaslat szerint végül 10 százalékkal, a mezőgazdasági támogatásokat pedig 5 százalékkal csökkentik. A kevésbé fejlett régiók felzárkóztatására így 392 milliárd eurót, a mezőgazdaságra 336 milliárd eurót szánnának a hétéves ciklusban.

Az RMF FM lengyel kereskedelmi rádió kedden felidézte: a kohéziós alapokat eredetileg 15 százalékkal, a mezőgazdasági támogatásokat pedig 17,5 százalékkal csökkentették volna a jelenlegi kerethez képest. Lengyelország és a térség többi országai is sok milliárd euróval kisebb támogatáshoz juthattak volna. Az RMF FM szerint a drasztikus csökkentéstől az Európai Bizottság azután áll el, hogy több uniós állam képviselője tiltakozott az ilyen megoldás ellen, mindenekelőtt Mateusz Morawiecki lengyel, Orbán Viktor magyar kormányfő, valamint - a mezőgazdasági források esetében - Emmanuel Macron francia elnök. A politikusok a lengyel rádió szerint jelezték, hogy a költségvetést megvétózhatják. Az RMF FM tudósítója szerint a kohéziós és a mezőgazdasági alapok helyett kevesebb pénz jut majd a tudományos kutatások és az innovációk támogatására.

PestiSracok facebook image

- tudja az RMF FM. A lengyel média értesüléseit megerősítette kedden Konrad Szymanski, aki a PAP hírügynökségnek elmondta: Varsónak "az utolsó pillanatban sikerült megvédenie a térség érdekeinek jelentős részét". Figyelmeztetett viszont: az Európai Bizottság költségvetési tervezetének szerdai bemutatása csak az eleje lesz a 2020 utáni uniós költségvetésről szóló tárgyalásoknak.

- mondta a diplomata. Fontos tényezőnek említette többek között a migrációs válságot, valamint a dél-európai országokban fennálló nagyarányú munkanélküliséget.

Forrás: MTI; vezető kép: Reuters