Pesti Srácok

LMP: sajnálattal vesszük tudomásul Schiffer András távozását

null

Az LMP sajnálattal veszi tudomásul a távozást, ugyanakkor sok sikert kíván Schiffer Andrásnak - így reagált a párt arra, hogy egykori alapítójuk hétfőn délelőtt bejelentette, kilép a pártból. Az LMP egyúttal köszönetét fejezte ki egykori politikusának, hiszen – mint írták – Schiffer András nélkül a párt ma nem létezne.

Hétfőn délelőtt jelentette be Schiffer András, az LMP egykori alapítója, hogy kilép a pártból. A politikus a Facebookon kifejtette, az utolsó csepp a pohárban Szabó Szabolcs, az Együtt képviselőjének csatlakozása az egykoron általa vezetett parlamenti frakcióhoz.

Azt is írta hosszú bejegyzésében, hogy a 2013-as újjászületésnél azt írták ki a képzeletbeli homlokzatra: „Van, ami nem eladó!”.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott a politikus. Az LMP közleményben reagált a hírre. A párt mindenekelőtt köszönetét fejezte ki Schiffer Andrásnak:

- olvasható a dokumentumban, melyben az LMP azt is írta, hogy „sajnálattal veszik tudomásul” Schiffer András kilépését, de „sok sikert kívánnak neki a továbbiakban is”.

Forrás: LMP; vezető kép: Magyar Hírlap

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.