Pesti Srácok

Megválasztották miniszterelnöknek Orbán Viktort

null

Újra miniszterelnökké választotta Orbán Viktort csütörtökön az Országgyűlés. A Fidesz elnökét - aki 2010 óta tölti be a kormányfői tisztséget - 134 igen szavazattal, 28 nem ellenében választották meg a képviselők. Ezzel a miniszterelnök újból hivatalba lépett.

Orbán Viktor - akit 1998, 2010 és 2014 után negyedszer választottak kormányfővé - ezután esküt tett az Országgyűlésben.

  • 1963. május 31-én született Székesfehérvárott. 1981-ben érettségizett szülővárosában, a Teleki Blanka Gimnázium angol tagozatán. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 1987-ben szerzett jogi diplomát. 1983-ban egyik alapító tagja volt a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumnak (mai nevén: Bibó István Szakkollégiumnak), 1984-ben több társával együtt létrehozták a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratát, a Századvéget.
  • Az egyetem befejezése után szociológus gyakornokként a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetében dolgozott, 1988 áprilisától tagja volt a Közép-Európa Kutatócsoportnak. 1989-90-ben az oxfordi Pembroke College-ban a brit liberális politikai filozófia történetét tanulmányozta
  • Alapító tagja az 1988. március 30-án megalakult Fiatal Demokraták Szövetségének (Fidesz), amelynek nevét 1995 áprilisában Fidesz - Magyar Polgári Pártra, 2003-ban Fidesz - Magyar Polgári Szövetségre változtatták. 1988-89-ben a Fidesz egyik szóvivője, ugyanebben az időszakban, majd 1990-93-ban országos választmányának tagja volt. 1993-ban megválasztották a Fidesz elnökének, a tisztséget 2000-ig, a pártelnöki és kormányfői poszt szétválasztásáig töltötte be, 2003 óta ismét ő a párt elnöke.
  • 1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársai ravatalánál, a Hősök terén elmondott beszéde nyomán országosan ismert politikussá vált. 1989 nyarán a nemzeti kerekasztal tárgyalásokon az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjának tagja volt.
  • 1990 óta országgyűlési képviselő, 1990-93-ban pártja parlamenti frakciójának vezetője, 1994-1998 között az Országgyűlés európai integrációs ügyek bizottságának elnöke volt.
  • 1998. július 6. és 2002. május 27. között a Fidesz - Magyar Polgári Párt vezette koalíciós kormány miniszterelnöke volt.
  • A 2002-es parlamenti választások után országgyűlési képviselőként dolgozott, a 2002-es és a 2006-os parlamenti választásokon kormányfőjelölt volt.
  • Miután a Fidesz-KDNP a 2010-es parlamenti választásokon kétharmados többséget szerzett, az Országgyűlés 2010. május 29-én miniszterelnökké választotta. A pártszövetség újabb kétharmados választási győzelme után, 2014. május 10-én az Országgyűlés ismét kormányfővé választotta. A 2018. április 8-án tartott országgyűlési választásokon a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a KDNP magas választási részvétel mellett ismételten kétharmados győzelmet aratott, így a következő kormány is Orbán Viktor irányításával kezdheti meg a munkát.
  • 1992 és 2000 között a Liberális Internacionálé alelnöke volt. 2002-ben megválasztották az Európai Néppárt alelnökévé, ezt a tisztséget 2012-ig töltötte be.
  • Számos nemzetközi elismerés birtokosa, egyebek mellett 2001 májusában az American Enterprises Institute és az Új Atlanti Kezdeményezés Szabadság Díját kapta meg Washingtonban. Ugyanabban az évben a francia Nemzeti Érdemrend Nagykeresztjével és a Hanns Seidel Alapítvány Franz-Josef Strauss-díjával is kitüntették, 2004-ben a Mérite Européen díj arany fokozatával ismerték el az európai egység és a demokrácia érdekében kifejtett tevékenységéért.

MTI, Vezető kép: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.