Pesti Srácok

Megyei választmányától kapott durva belső bírálatot az MSZP vezetése

Megyei választmányától kapott durva belső bírálatot az MSZP vezetése

Az MSZP Hajdú-Bihar megyei választmánya azt javasolja: mindazoknak, akiknek szerepük volt a párt leépülésében, ideje hátrébb lépniük - olvasható a Magyar Idők szerdai számában.

A lap a birtokába jutott, a megyei választmánynak az áprilisi választásról szóló állásfoglalására hivatkozva azt írta: a hajdú-bihari szocialisták szerint az MSZP ma egy értékek, saját történet nélküli párt, amelynek nincs válasza arra, hogy mit is jelent a XXI. században a baloldaliság, a szociáldemokrácia, nincsenek hívószavai, üzenetei. Szerintük a legutóbbi választáson Karácsony Gergely nélkül még ezt a szerény eredményt sem érte volna el az MSZP.

A dokumentum szerint az emberek leírták az MSZP-t, amely az elmúlt években több százezer támogatóját vesztette el, és amelynek a falun élők körében mára olyan alacsony a támogatottsága, hogy észre sem vennék a vidéki emberek, ha megszűnne.

Az MSZP Hajdú-Bihar megyei választmánya szerint új, hiteles, szerethető arcokra van szükség, olyan vezetőkre, akiknek a neve nem járatódott le és nem köthető semmilyen módon a Fideszhez. Javasolják a pártelnöki és a frakcióvezetői pozíció szétválasztását, mert álláspontjuk szerint a szocialistáknak most olyan elnökre van szükségük, aki a nap 24 óráját a párt újjászervezésére tudja és akarja fordítani. A megyei választmány elvárja, hogy az MSZP júniusban tartandó kongresszusának személyi kérdései a széles pártnyilvánosság bevonásával dőljenek el - olvasható a Magyar Időkben.

PestiSracok facebook image

MTI/Magyar Idők, Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.