kritika
Till Attila az egyik a sok közül, akinek a kormány igen, az onnan jövő pénz azonban nem büdös
Bicskanyitogató látni, hogy miközben számos celebritás ujjal mutogat a kormányra, az már nem jelent számukra problémát, hogy a gázsijukat egy olyan csatornától vegyék fel, amelyre NER bélyeget nyomtak. Ilyen például Till Attila műsorvezető is, aki a TV2 tartalmával nem feltétlenül ért egyet, a pénz tőlük viszont szemrebbenés nélkül elfogadja. Kétségtelen, hogy dolgozik is érte, de ugyan ezt a munkát egy konkurens csatornánál is csinálhatná, amelynek híradós tartalmát is minden bizonnyal bevenné a gyomra.Ne csodálkozzunk, ha letörik azt az eltartott kisujjat!
Mivel egy bunkó, nagyképű, semmirekellő szemétláda vagyok, így feljogosítva érzem magam arra, hogy megkritizáljak mindent IS. Így többek között saját kollégáimat. Már csak amiatt is, mert büszkén elmondhatom, hogy állandó kapcsolatot ápolok az olvasóimmal. Nem egy fórumon szerepelek az inkognitót levetkőzve, hogy tudjam mit gondolnak, és meghallgassam, ha szerintük hülye vagyok, de főképpen azért, mert szeretem ha dicsérnek (mint említettem beképzelt vagyok). És ilyenkor meghallgatom azt is, hogy kikkel és mik alapján hasonlítanak össze engem és a PS csapatát, és azt, hogy miért szeretnek minket jobban, mint másokat.Orbán Viktor a Bildnek: a következő hónapokban a fronton rosszabbodni fognak a dolgok
Orbán Viktor a német Bild lapnak adott nagyinterjújában arról számolt be, hogy a következő hónapokban sokkal rosszabb lesz a helyzet a fronton, mint volt eddig. Ezért is kell áttérni a béke politikájára. Kitért arra is, hogy beszélt Vlagyimir Putyinnal, akinek olyan hadiipari felszerelése van, ami miatt Oroszországot nem lehet legyőzni. Angela Merkelre is kitért a miniszterelnök, aki szerinte, ha még mindig Németország vezetője lenne, nem tört volna ki a háború. A róla szóló kritikákkal kapcsolatban pedig elmondta, hogy régen is volt ilyen, de végül neki lett mindig igaza.Magyar Péter számára mindenki ellenség, most a Telex és a 444.hu kapott ki
Magyar Péter azzal vádolta meg 444-et, hogy a szerkesztőségükben valaki a titkosszolgálatnak dolgozik. A Telex pedig azért kapott kritikát, mert olyan képet használt a politikusról, ami nem tetszik Magyarnak – írja a Média1.Nem tetszik Věra Jourovának Magyarország szlogenje
„Tegyük Európát újra naggyá” mottót fogja Magyarország használni a Tanács élén töltött hat hónapos időszakban, ami nem igazán tetszik a hazánkat állandóan kritizáló Vera Jourovának, hiszen Donald Trumptól kölcsönözte a kormány a szlogent.Most figyeljen a F.O.S.! – NER-kritika a PS-en
Hölgyeim és uraim, most coming outolok, mint csalódott Fidesz-szavazó. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ezentúl beállok a selyemfiú által gründolt szcientológus szektába, csak annyit, hogy felvetek néhány észrevételt, amihez – mint a kétharmad része – minden jogom megvan, és ami egy demokráciában talán még kötelességem is.Biden így még nem kritizálta meg az izraeli elnököt
Köztudott, hogy Joe Biden és Benjamin Netanjahu kapcsolata nem zökkenőmentes, viszont olyan még nem fordult elő, hogy ilyen nyíltan kritizálja az izraeli elnököt az amerikai. A nézeteltérés, ahogyan az mostanában lenni szökött, a háború miatt alakult ki a felek között.Pályázatot hirdetett a zsámbéki önkormányzat az Öregtemplom felújítására, de a kommentelőknek nem tetszik
A zsámbéki Öregtemplom a XIII. században épült a premontrei szerzetesek számára. 1763-ban azonban egy földrengés következtében egy része romba dőlt, a hozzá kapcsolódó monostor pedig szinte teljesen megsemmisült. A fennmaradt romtemplom hazánk egyik jelentős műemléke, hiszen kevés Árpád-kori, bazilika típusú kőtemplom élte túl a történelem sodrását. A romtemplom és környezete ma jelentős turisztikai vonzerővel bír, az önkormányzat pedig pályázatot hirdetett a rekonstrukcióra. A BORD Építész Stúdió már be is mutatta, hogy hogyan alakítaná át a meglévő templomot, de a kommentelők szerint így ronda lenne.Krúbi szerint az ellenzék négyévente próbál "összehokizni valami fost"
Krúbi neve onnan lehet ismerős, hogy a Sziget Fesztiválra alaposan bevitte a politikát azzal, hogy a színpadon üvöltötte, hogy "mocskos fidesz", de úgy tűnik a másik oldalról sincsen túl jó véleménnyel. Korábban a baloldal egyik megmondó színészét, Noárt titulálta kellemetlen palinak, most pedig az ellenzék összeizzadt teljesítményét nevezte az ő szavaival élve "fosnak". Mindenesetre az általa most elmondottak alapján úgy tűnik jobban érti a politikát, mint a baloldal, aminek az interjút készítő Telex nem biztos, hogy örült.Ajánljuk még