Pesti Srácok

Most figyeljen a F.O.S.! – NER-kritika a PS-en

Most figyeljen a F.O.S.! – NER-kritika a PS-en

Hölgyeim és uraim, most coming outolok, mint csalódott Fidesz-szavazó. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ezentúl beállok a selyemfiú által gründolt szcientológus szektába, csak annyit, hogy felvetek néhány észrevételt, amihez – mint a kétharmad része – minden jogom megvan, és ami egy demokráciában talán még kötelességem is.

Első körben ki kell jelentenem, hogy megveszekedett orbánista vagyok. Azonban tizennégy év kormányzás után, akinek nincs semmi kritikája, az valószínűleg egy párhuzamos valóságban él. Vannak dolgok, amiknek bevallottan másképpen kéne menniük.

De nem, nem arra gondolok, hogy mer' a Lölő! Sőt, éppenséggel arra gondolok, hogy több teret kellene adni a nemzeti nagytőkéseknek, hogy ne Bige Lászlók adják el külföldre a magyar gazdák számára létszükségletű műtrágyát, hanem magyar nagymágnások vagyona gyarapodjon, hogy itthon maradjon a tőke, hogy ők teremtsenek munkahelyeket itthon, és minél több, a kilencvenes évek rablóprivatizációja során elherdált vagyon magyar kézbe kerüljön.

Amivel nekem bajom van, hogy mi megadtuk a felhatalmazást. Megadtuk a kétharmados lehetőséget arra, hogy a kormány, ha kell, akkor szigorúbban lépjen fel azokkal szemben, akik fenyegetik a szuverenitásunkat. Persze, demokrácia, jogállam, meg egyebek. De demokratikusan kijelentettük, hogy nem kérünk a hazaárulásból! Hogy egy nemzeti kormányt akarunk, és kétharmados felhatalmazást adtunk arra, hogy a kormány szigorúan lépjen fel azokkal szemben, akik ezt fenyegetik.

PestiSracok facebook image

Örülünk annak, hogy a Momentum ezentúl nem tudja kivenni a zsebünkből a pénzt Brüsszelben, de szeretném, hogy annak, amit odakint eddig műveltek, legyen következménye. Hogy a hatóságok megnézzék, mégis kinek a megbízásából fenyegették több millió magyar – köztük a saját szavazóik – egzisztenciáját. Ha már hálózatok, akkor vegyük elő azokat az újságírókat, akik nyilvánvalóan, sőt, bevallottan be vannak kötve az idegen titkosszolgálatokhoz. A sajtószabadság nem azt jelenti, hogy szabadon nyilvánosságra hozhatnak védett adatokat, hogy kémmódszerekkel követhetnek állami tisztségviselőket, nem: a sajtószabadság azt jelenti, hogy én mindezt a kritikát egy kormányközeli lapnál leírhatom. Amit ők csinálnak, az hazaárulás, kémkedés, és mindkettőnek büntetőjogi következménye kellene, hogy legyen.

Ne aludjanak a szolgálatok, hanem büntessenek, mert a jogállam nem a megbocsájtásról szól, hanem a következményekről. Ha pedig már állami szervek, vegyük elő azt a híres bírói függetlenséget: nézzük meg, hogy milyen álcivil szervezetekkel álltak kapcsolatban azok az ítészek, akik transzneműeknek ítélik meg a nőknek járó korkedvezményes nyugdíjat, akik nem juttatnak azonnal börtönbe Bite Zsoltokat, akik milliós kártérítéseket adnak olyanoknak, akik bizonyítottan köztörvényes bűncselekményeket követnek el, akik csaknem tíz évig hurcolják meg Budaházyt, de elengedik Ilaria Salist. Azok, akik szembeköpve a bírói függetlenség elvét, a kisfiúk politikai rendezvényét szervezgetik.

Megadtuk a kétharmadot. Feljogosítottuk a kormányt arra, hogy védjen és vezessen minket. Ideje, hogy keményen fellépjen azokkal szemben, akik ellenünk ügyködnek. Ha az USA, Nagy-Britannia, Franciaország politikáját szőnék át ennyire a hálózatok, akkor azonnal vasököllel tipornák el őket. Jeffrey Epsteint kivégezték a börtönben, de mi demokratikusabbak vagyunk: senkit nem kell kivégezni. Elég, ha rendet tesznek azok, akik megkapták erre a jogot. Ideje az asztalra csapni!

Fotó: PS

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.