szocialisták
Az utolsó azért kapcsolja le a villanyt – Senki sem akar az MSZP új társelnöke lenni
Eddig senki sem jelentkezett be az MSZP férfi társelnöki posztjára, noha a párt tisztújító procedúrája szeptember elsején kezdődik – értesült a Magyar Nemzet. A lap szocialista forrásainak szavaiból az derült ki, hogy az események augusztus 20. után gyorsulhatnak fel, és még az sem kizárt, hogy a tisztségről lemondó Tóth Bertalan is ringbe száll. Közben Ujhelyi István EP-képviselő egy párton belüli közösségi platform szervezésébe kezdett.Varga Judit Margaret Thatchert idézi bejegyzésében
Választásokhoz közeledve jó, ha eszünkbe jut a Vaslady egyik híres mondata: az a baj a szocialistákkal, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak mások pénzéből – írja Facebook-oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter Margaret Thatcher fotója mellé.Kutatás igazolja, hogy a neoliberalizmus propagálása a baloldali pártok hanyatlásának oka
Rengeteg szavazót veszítettek azon baloldali-szociáldemokrata pártok, amelyek gazdaságpolitikájukat a neoliberális értékek felé mozdították el, derül ki egy friss kutatásból. Magyarország esetében is igaz, hogy a minimálbér reálértéke csak jobboldali kormányok alatt növekedett az elmúlt két évtizedben.Hadházy jelölésével Zuglóban már ki is robbant az ellenzéki belháború – Karácsonyt is betámadta a Momentum?
Bár még több mint egy év van a 2022-es országgyűlési választásokig, az ellenzéki összefogáson belül egyre élesebb a pozícióharc: a Momentum ráküldte Zuglóban Hadházy Ákost a szocialista Tóth Csabára, aki egyből bele is állt ellenfelébe. A Momentum ugyanis nem véletlenül Zuglóban indította a korrupcióellenes küzdelem élharcosaként bejelentett Hadházyt, hiszen Fekete-Győr szerint minden Zuglóba került száz forintból negyvenet ellopnak, és jelöltjükkel valódi változást szeretnének a politikában. Ezzel pedig a kerületet korábban polgármesterként irányító, potenciális miniszterelnök-jelölt-jelölt Karácsony Gergelyen és Horváth Csabán is szúrtak egyet, néhány nappal azután, hogy a párt bejelentette, Fegyőr is ringbe száll a jelöltségért. A Momentum tehát bejelentkezett a DK kihívójaként '22-re, mint az ellenzék vezető pártja, egyúttal pedig az MSZP leszalámizásáért futott versenybe is beszálltak. Hogy ebből hogy lesz mégis összefogás jövőre, az pedig csak azon múlik, hogy a zuglói szocialisták végül el tudják-e ásni a csatabárdot (is).Újabb mutyi Kispesten, gyanús ingatlancserék "Mr. 40 százalék" körében
Dódity Gabriella, a Fidesz–KDNP XIX. kerületi önkormányzati képviselője egy Facebook-bejegyzésben hívta fel a figyelmet arra, hogy a kispesti ingatlanvagyonnal lelkesen seftelő szocialisták ismét egy mutyi-gyanús ügybe keveredtek. Az eset jól mutatja, hogy a kispesti baloldal semmit sem tanult a Lackner-ügyből, a fehér poros képviselő társai a lebukás után is folytatják az "üzletet".Címlap – A szocialistákkal az a baj, hogy mindig kifogynak a más pénzéből
A baloldali pártok a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését erőltetik úgy, hogy közben arról sincs fogalmuk, hogy annak bevezetése mennyibe kerülne az államnak – erről beszélgetett a Hír TV Címlap című műsorának első felében Hegedűs Barbara, a Fidelitas alelnöke, Veszprém alpolgármestere, és az Origo munkatársa, Kroó Zita. A műsor második felében pedig M. Dobos Marianne az Alapjogokért Központ elemzőjével, Párkányi Eszterrel és a Századvég elemzőjével, Halkó Petrával beszélgetett az isztambuli egyezményről, amiből a lengyelek kilépnének.Kapaszkodjanak meg, Ujhelyi a magyar érdekek miatt aggódik
Ujhelyi kedvenc vasárnapi elfoglaltságai közé tartozhat a magyar kormánnyal foglalkozni: hol feljelentést fogalmaz meg hazánk ellen, szankciókat és beavatkozást kérve, hol pedig közleményt ad ki az MTI-nek arról, hogy diktatúra van. Ma éppen arról tartott sajtótájékoztatót, hogy az Orbán-kormány direkt forintgyengítéssel, euró milliárdokkal tömi az „oligarchák” zsebét, miközben a magyar embereknek folymatosan csökkentik a fizetését. Ujhelyi szerint Orbán Viktorék igazán példát vehetnének a Bajnai-kormányról, ami a világválság idején is képes volt uralni a forint helyzetét. A valóságtól nem kicsit elrugaszkodott szocialista képviselő szerint mindenről(is) a Fidesz tehet, amiért nem vezették be az eurót.Korózs Lajos szerint igazságtalan a tizenharmadik havi nyugdíj visszavezetése
Bár a Gyurcsány-kormány alatt szüntették meg a 13. havi nyugdíjat, emelték háromszorosára a gáz árát és duplázták meg az élelmiszerek áfáját, Korózs Lajos szocialista képviselő mégis az Orbán-kormányt hibáztatja azért, mert szerinte nem segítik a nyugdíjasokat. A politikus valószínűleg elfeledkezett arról, hogy a szoclib-érában az idősek soha nem kaptak például nyugdíjprémiumot, de az is emlékezetes, hogy a nyugdíjadó bevezetését is fontolgatták. Az MSZP képviselőit mindez láthatóan nem zavarja abban, hogy bizonyos időközönként előhúzzák a nyugdíjas-kártyát, és a kormány által meghozott döntéseket kritizálják. Most éppen a kamuvideókat gyártó Korózsnak sikerült egy irgumburgum közleményt kiadnia arról, hogy a kormányzati intézkedések nem nyújtottak hatékony segítséget a nyugdíjasoknak, majd kijelentette: a tizenharmadik havi nyugdíj visszavezetése igazságtalan.Új bizonyítékok kerülhetnek elő a romagyilkosságok ügyében, Gyurcsányék szerepét is kivizsgálhatják (Frissítve)
A PestiSrácok.hu információi szerint új bizonyítékokat is megjelölnek majd abban a perújítási indítványban, amit a romagyilkosságok miatt jogerősen életfogytiglanra ítélt elsőrendű vádlott, Kiss Árpád és védője nyújt be a Fővárosi Ítélőtáblához. A konkrétumokra nyilván szükség is van, ha azt akarják, hogy kérelmükkel érdemben foglalkozzon a bíróság. A sorozatgyilkosság ügyében több elvarratlan szál is van, például, hogy ki vagy kik finanszírozták az elkövetőket és kik lehetnek az esetleges felbujtók. Az elsőrendű vádlott szerint a Gyurcsány-kormány idején szándékosan engedték megtörténni a bűncselekmény-sorozatot, abban a reményben, hogy polgárháborús helyzetet teremtve a szocialisták tovább maradhassanak hatalomban.Ajánljuk még