Pesti Srácok

Új bizonyítékok kerülhetnek elő a romagyilkosságok ügyében, Gyurcsányék szerepét is kivizsgálhatják (Frissítve)

null

A PestiSrácok.hu információi szerint új bizonyítékokat is megjelölnek majd abban a perújítási indítványban, amit a romagyilkosságok miatt jogerősen életfogytiglanra ítélt elsőrendű vádlott, Kiss Árpád és védője nyújt be a Fővárosi Ítélőtáblához. A konkrétumokra nyilván szükség is van, ha azt akarják, hogy kérelmükkel érdemben foglalkozzon a bíróság. A sorozatgyilkosság ügyében több elvarratlan szál is van, például, hogy ki vagy kik finanszírozták az elkövetőket és kik lehetnek az esetleges felbujtók. Az elsőrendű vádlott szerint a Gyurcsány-kormány idején szándékosan engedték megtörténni a bűncselekmény-sorozatot, abban a reményben, hogy polgárháborús helyzetet teremtve a szocialisták tovább maradhassanak hatalomban.

A Magyar Nemzet kedden írtarról, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette kormányok és titkosszolgálatok felelősségét vizsgáltatná perújításban Kiss Árpád Sándor, a romagyilkosságok ügyében életfogytiglanra ítélt vádlott. Szerinte titkosszolgálati provokáció volt a nekik felrótt támadás Galgagyörkön, az akkori kormányzat pedig – saját hatalmának megtartása reményében – csaknem polgárháborús helyzetbe sodorta az országot. A PestiSrácok.hu információi szerint a perújítási indítványban több új bizonyítékot is megnevez Kiss és jogi képviselője, Józsa Edina. Erre egyébként szükség is, van, mert perújítást csak akkor rendel el a bíróság, ha az előkerült új bizonyítékok érdemben változtathatják meg a jogerős ítéletet.

A romagyilkosságok

A romagyilkosságok ügyében született vádirat szerint Kiss Árpád első-, Kiss István másod- és Pető Zsolt harmadrendű vádlott 2007 végén, 2008 elején arra az elhatározásra jutottak, hogy mivel az igazságszolgáltatás nem megfelelően látja el feladatát a romák által elkövetett bűnesetek kapcsán, saját kezükbe veszik a „rendcsinálást”: fegyveres támadásokat hajtanak végre romák lakta házak ellen, hogy félelmet keltsenek az ott élőkben, illetve felhívják a figyelmet a fenti „problémára”. Többször tartottak lőgyakorlatot, majd az elsőrendű vádlott 2008. július 2-án két lövést adott le a debreceni menekülttábor egyik épületének ablakára. Ugyanazon év július 21-én késő este az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott Galgagyörkön sörétes és golyós fegyvereikből tüzet nyitottak az általuk kiválasztott házra, de sérülést senkinek sem okoztak. A piricsei támadást szintén a három vádlott követte el 2008. augusztus 8-án.

PestiSracok facebook image
A romagyilkosságok tárgyalása a Kúrián. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ezen a helyszínen a fegyvereken kívül Molotov-koktélt is használtak. Az egyik égő épületből menekülő sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A támadássorozat 2008. szeptember 5-én Nyíradony-Tamásipusztán folytatódott, itt Kiss Árpád lőtt a kiszemelt, romák lakta házra; senki sem sérült meg. Szeptember 29-én a három főből álló csapat Tarnabodon lőtt rá egy romák lakta utcában lévő több házra, de senkit sem sebesítettek meg. A félresikerült akció után alig egy hónappal Nagycsécsen, a község szélén álló házakra dobtak Molotov-koktélt, majd sörétes fegyvereikből lőni kezdtek az ablakokra. A támadásban ketten meghaltak, egy ember nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az első- és a másodrendű vádlott Alsózsolcán folytatta a támadásokat; itt nem éjjel, hanem késő délután, a Sajó túlpartjáról lőttek, életveszélyesen megsebesítve egy férfit. 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön dobtak Molotov-koktélt a kiszemelt ház padlására és egyik szobájába. Az égő épületből menekülő apára és két gyermekére a másodrendű vádlott nyitott tüzet. A férfi és négy és fél éves kisfia meghalt, a másik gyermek súlyosan megsérült.

A következő, tiszalöki támadásba sofőrként Csontos István negyedrendű vádlottat is bevonták, mert úgy vélték: négyen még eredményesebbek lehetnek. 2009. április 22-én a házából kilépő roma férfit az elsőfokú ítélet szerint szerint Kiss Árpád lőtte mellkason. 2009. augusztus 7-én Kislétán már be is mentek a kiszemelt házba, ahol a golyóval átlyukasztott ajtó mögött egy gyermeket sebesítettek meg, míg anyját az ágyában lőtték agyon.

Jogerősen életfogytiglan

Kiss Árpádot, Kiss Istvánt és a harmadrendű vádlott Pető Zsoltot 2013. augusztus 6-án a Budapest Környéki Törvényszék első fokon tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre, míg a tiszalöki és kislétai gyilkosságnál sofőrként segédkező Csontos Istvánt 13 év fegyházbüntetésre ítélte. Utóbbié másodfokon jogerőre emelkedett, Kissék esetében a Kúria hozta meg a végső döntést, és hagyta helyben a korábbi ítéleteket.

Súlyos hibák történtek, az elsőrendű szerint a Gyurcsány-kormány érdekében

Noha már több éve jogerősen lezárult a romagyilkosságok ügyében zajló bírósági eljárás, továbbra is rejtély, hogy ki vagy kik segíthették az elkövetőket. Az emberölések kapcsán ugyanis nyitva maradt több kérdés is, amelyekre sem a nyomozás során, sem a bírósági szakban nem tudtak választ adni. A gyilkosságsorozat további, eddig meg nem válaszolt kérdései tekintetében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Terrorelhárítási Központ (TEK) is végzett titkos, a nyilvánossággal nem közölhető vizsgálódást, ám végül nem került sor nyílt nyomozás elrendelésére. Csupán a besenyszögi fegyverrablást illetően folyt a romagyilkosok ismeretlen társai ellen hajsza, de már azt az eljárást is megszüntették.

Fontos megemlíteni, hogy egy 2009. augusztus 15-ei rendőri jelentés szerint a négy férfi elfogása előtt felmerült további két feltételezett elkövető: R. Antal és E. László. A jelentésben az állt, hogy a két személy „a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható, köze van azok elkövetéséhez, tudomással bír a végrehajtásban és szervezésben részt vevő személyekről, a cselekmények előzményeiről, az elkövetés eszkö­zeinek hollétéről”. A két személyt egyébként 2009. augusztus 21-én szintén elfogták, házkutatást tartottak náluk, ám végül mégsem gyanúsították meg őket a bűncselekményekkel. Annak ellenére, hogy a szélsőséges nézeteket valló, a negyedrendű vádlott Csontos Istvánnal korábban egy helyen katonai szolgálatot ellátó R. Antalról a jelentés például úgy fogalmazott, hogy a férfi tökéletesen beleillik a tiszalöki elkövetés profiljába, és alappal feltételezhető, hogy részt vett a cselekményben, illetve arról tudomással bírt. Árulkodó az is, hogy a helyszíni szemle megállapításai szerint a nagycsécsi, két ember halálával végződött emberölés helyszínén Kiss Árpádékon kívül egy ismeretlen személy lábnyomát is rögzítették, de a per negyedrendű vádlottja is említést tett arról, hogy lehetnek szabadlábon olyan emberek, akik anyagilag, illetve a bűncselekmények elkövetéseinél segítették a társaságot.

Gulyás József, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának egykori SZDSZ-es tagja, a romagyilkosságok ügyében a nemzetbiztonsági szolgálatok felelősségének kivizsgálására 2009 őszén alakult parlamenti tényfeltáró munkacsoport vezetője tett olyan nyilatkozatot, miszerint elképzelhetetlen, hogy a romagyilkosságok elkövetőinek ne lettek volna segítői. A politikus is a besenyszögi rablást említette, de abban is biztos volt, hogy a vádlottakat valakik anyagilag támogatták. A gyilkosságsorozat után újabb botrány kavarta fel az indulatokat. Az egyik ilyen az volt, amikor utólag kiderült, a titkosszolgálatok látókörébe került, 2004 óta ellenőrzés alatt álló férfiak megfigyelését éppen akkor szüntette meg a Nemzetbiztonsági Hivatal, amikor Kiss István fegyverbeszerzésre készült. Ez az elsőrendű vádlott szerint az akkori szocialista kormányzat utasítására történt. A „szakmai” hibát még Ficsor Ádám, polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli MSZP-s miniszter is elismerte és elmondta, már előbb is elfoghatták volna az elkövetőket.

A romagyilkosságok tárgyalása a Kúrián. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

A negyedrendű vádlott a katonai titkosszolgálat embere volt

Nem sokkal később napvilágra került, hogy a negyedrendű vádlott Csontos István valaha hivatásos katonaként szolgált, és őt ezalatt a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) beszervezte. Noha a KBH 2008 júliusától folyamatos kapcsolatban állt az NNI-vel a romagyilkosságok ügyében, mégsem adott át semmilyen általa tudott információt Csontosról a nyomozó hatóságnak. A kapcsolatot a szervezet és Csontos volt tartótisztje, H. Ernő is tagadta: a Honvédelmi Minisztérium még 2013 augusztusában közölte a nyilvánossággal, hogy a romagyilkosságok ügyében súlyos mulasztások történtek a Katonai Biztonsági Hivatalnál, hiszen a titkosszolgálati vezetők a KBH titkos kapcsolatát a romagyilkosságok negyedrendű vádlottjával Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter, a nyomozó hatóság és az ügyet vizsgáló parlamenti bizottság elől is eltitkolták. Az ügyben indított vizsgálat súlyos mulasztásokat állapított meg, ami felveti a KBH korábbi vezetőinek felelősségét. Mivel a romagyilkosságok vizsgálatában minden eljáró hatóságot félrevezetett a Katonai Biztonsági Hivatal és egyik tanúként meghallgatott munkatársa, ezért büntetőeljárás indult. A bűncselekményben az elhárítótiszt akkori főnökei is közreműködhettek. Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt egyébként végül vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség négy katonai titkosszolgával szemben, de a zárt ajtók mögött zajló ügyben végül mindenkit jogerősen felmentettek.

A HVIM szerint romák megölésére akarták rávenni őket fedett ügynökök

Kiss Árpád levele kapcsán a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) is megszólalt, közleményükbenvisszautasították az elsőrendű vádlott azon nyilatkozatát, hogy mozgalmuk a titkosszolgálatok játékszere lenne, illetve hogy bármilyen “etnikai konfliktus” kirobbantásában, megszervezésében részt vettek volna a tagjaik . Azt ugyanakkor megerősítették, hogy "ügynöki aktivitást" tapasztaltak a romagyilkosságokkal összefüggésben:

-írták.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.