Pesti Srácok

Az utolsó azért kapcsolja le a villanyt – Senki sem akar az MSZP új társelnöke lenni

Az utolsó azért kapcsolja le a villanyt – Senki sem akar az MSZP új társelnöke lenni

Eddig senki sem jelentkezett be az MSZP férfi társelnöki posztjára, noha a párt tisztújító procedúrája szeptember elsején kezdődik – értesült a Magyar Nemzet. A lap szocialista forrásainak szavaiból az derült ki, hogy az események augusztus 20. után gyorsulhatnak fel, és még az sem kizárt, hogy a tisztségről lemondó Tóth Bertalan is ringbe száll. Közben Ujhelyi István EP-képviselő egy párton belüli közösségi platform szervezésébe kezdett.

A Magyar Nemzet felidézte: volt, aki azt állította, csupán arról van szó, hogy a hosszúra nyúlt rendkívüli parlamenti ülésszak után minden lehetséges aspiráns nyaral, pihen, a családjával tölti az időt. Mások arra utaltak: a pártban tudatosan döntöttek így annak érdekében, hogy a média ne a szocialisták belső ügyeivel foglalkozzon. A lap forrásai azt állították, hogy augusztus 20-a után Nemény Andráson kívül bejelentkezhet még a társelnöki posztra Harangozó Tamás, illetve Hiller István is. Utóbbival kapcsolatban egyesek úgy pontosítottak: Hillert inkább sokan szeretnék látni az MSZP régi-új vezetőjeként, ám ő továbbra is választmányi elnök akar maradni. Végül, de nem utolsósorban egyes forrásaink azt sem tartották kizártnak, hogy akár még Tóth Bertalan is meggondolhatja magát és elindulhat a társelnöki posztért.

A szocialisták egykori elnöke, Mesterházy Attila úgy fogalmazott: a pártban nem akarnak radikális változást, ami azonban szükséges ahhoz, hogy az MSZP a „saját haláltusáját túlélje”. A teljes széthullásnak a jele az is, hogy közvetlenül a baloldal katasztrofális választási veresége után, áprilisban Ujhelyi István is bejelentette, hogy megpályázza a posztot, sőt jelezte azt is: a párt nevét Esély – Magyar Szociáldemokraták Pártközösségére változtatná meg.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kovács Attila

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.