Pesti Srácok

szocialisták

Szakmai döntés helyett ismét a politika és a "betartás" döntött: Várhelyi Olivér biztosjelölt első körben nem kapta meg a támogatást az EP-ben (PS-videó)

Magyar ugar 2019 november 14.
A közel háromórás meghallgatást követően vélhetően nem kapja meg a szükséges kétharmados támogatást Várhelyi Olivér az Európai Parlament külügyi bizottságában. A szocialisták és a zöldek több képviselője támadólag lépett fel Várhelyi Olivérrel szemben, akit személyében és szakmai múltjában nem tudtak besározni, ezért az Orbán-kormányt szidták, és kérdőre vonták Várhelyi lojalitását az európai uniós intézmények iránt. Érvek helyett a magyar kormányt egyértelmű gonosznak és rossznak állították be, akiknek kiszolgálója és bábja lenne szerintük Várhelyi, amennyiben megválasztanák. A néppárt és más frakciók tagjai sokkal kulturáltabban kérdezték a magyar biztosjelöltet, és érdeklődésük elsősorban szakmai ügyeket érintett, amelyekre Várhelyi Olivér minden esetben tételesen válaszolt. A PestiSrácok.hu helyszínen tartózkodó stábja a meghallgatást követően beszélt Gál Kinga fideszes EP-képviselővel, és mikrofonunk elé állt Kati Piri, magyar származású holland politikus is, az EP szocialista frakciójának alelnöke, aki sokszor és sokat bírálta a magyar kormányt, és korábban a migránsválságot 1956-hoz hasonlította. Kati Pirit arról kérdeztük, hogy szakmai vagy politikai döntés születik-e vajon. A válasz immár teljesen egyértelmű, hiszen újabb kérdéseket kap majd Várhelyi, akinek írásban kell azokra válaszolnia. Amennyiben akkor sem kapja meg a többséget, ismét szóbeli meghallgatás várható; ha ez is sikertelen, akkor egyszerű többség is elég az utolsó szavazáson a biztosi poszthoz. Látható, hogy az EP-ben ülő frakciók közötti alkuk és helyezkedés dönt a biztosi helyekről, illetve ezek az időhúzó és szakmaiságot nélkülöző döntések tovább erősítik a bizonytalanságot. Eközben Budapesten a Demokratikus Koalíció nevében Ara-Kovács Attila, Gyurcsányné Dobrev Klára, Molnár Csaba, Rónai Sándor EP-képviselők valóságos győzelmi jelentést adtak ki. Eszerint a DK európai pártcsaládja nemmel szavazott, így nem volt meg a szükséges többség. Közölték: "a legeurópaibb pártként tovább folytatjuk a küzdelmet Európa ellenségeivel szemben". A Fidesz közleményében leszögezte: Várhelyi Olivér meghallgatása egyértelművé tette, hogy nem szakmai, hanem politikai támadás zajlik a magyar biztosjelölt ellen. Ugyanazok a bevándorláspártiak támadják a magyar biztosjelöltet, akik eddig támadták a magyar bevándorláspolitikát. Lehangoló látni a magyar ellenzéki európai parlamenti képviselők agresszív és példátlan áskálódását a magyar jelöltek – korábban Trócsányi László, majd Várhelyi Olivér – ellen. Gyurcsányné, a momentumos Cseh Katalin, a szocialista Ujhelyi István, a jobbikos Gyöngyösi Márton a többi bevándorláspártival együtt mindent megtesznek, hogy a magyar jelölt kinevezését megakadályozzák; ezúttal sem a magyar érdekeket képviselik.Nézzék meg videónkat!

Igazat beszélhetett Karácsony: két szoci és egy DK-s a fővárosi ingatlancsászárok (és -nők) dobogóján

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 szeptember 28.
Van mit a tejbe aprítania azoknak a fővárosi önkormányzati képviselőknek, akik párttársaikhoz és egyéb szövetségeseikhez hasonlóan – ellenzékben – folyamatosan vizionálják a nemzet éhhalálát, miközben maguk a permanens rettegés közben csinos kis ingatlanportfóliókat nyomorognak össze maguknak. A PestiSrácok.hu összeállítást készített az ellenzéki ingatlanmágnásokról, akiknek sorrendjét felmérésünk szerint Pestszentlőrinc–Pestszentimre jelenlegi szivárvány-koalíciós polgármester-jelöltje, Szaniszló Sándor vezeti, aki hat ingatlannal rendelkezik, és bizonyára a bőség zavarának tudható be, hogy ezek közül néhányról időnként megfeledkezik, ha számot kell adni a vagyoni helyzetéről. Az V. kerület polgármesteri székére pályázó Tüttő Kata sem panaszkodhatna, igaz, neki kevesebb lakása van Budapesten, mint Szaniszlónak, Zalában ugyanakkor több, mint háromszázmillió forint értékű mezőgazdasági földterülettel rendelkezik. Ugyancsak nem kell szégyenkezni befektetései miatt Élő Norbertnek, aki Tüttőhöz hasonlóan lakásokban és földekben is utazik, és aki arról is ismert, hogy rendkívüli tehetségének köszönhetően valamiért mindig képes a piaci ár tizedéért megszerezni ingatlanokat. Ismerősen csenghetnek a főpolgármesterségre áhítozó Karácsony Gergely minap kiszivárgott önmegsemmisítő beszélgetéséből azok a mondatok: hát kérem, ezek a szocialisták lopnak. Nem kicsit, hanem nagyon. Az amészárosmegvetteabalatont és az orbányszőlőbányák folklorisztikus elemei után akkor most nézzük a tényeket!