Pesti Srácok

Munkaerőhiánnyal küzd a svéd közszféra

null

Egy évtizeden belül bajban lehet a híres svéd jóléti állam, ugyanis közel annyi embert kéne felvenni a közszférába dolgozni, mint ahányan összesen belépnek a munkaerőpiacra az előrejelzések szerint – írja a Bloomberg alapján az Index.

A portál szerint a svéd magán- és közszféra összesen 207 ezer új dolgozót tud felvenni 2025-ig, hacsak nem történik valami robbanásszerű változás a munkaerőpiacon, pedig a közszférának önmagában 208 ezer új emberre lenne szüksége ebben az időszakban. 2007 és 2017 között a munkaerőpiac összesen 488 ezer fővel bővült, de ennek csak harmada csapódott le a közszférában.

Az önkormányzatok szerint az állami oldal 208 ezres bővülése nem valószínű, hiszen a közszféra és a piac versenyezni fog a munkavállalókért. Mindez annak ellenére fenyeget, hogy Svédország népessége - elsősorban az intenzív bevándorlás miatt - dinamikusan nőtt az elmúlt évtizedekben, és a következő 10 évre is 10 százalékos növekedést jósolnak. A migráció ugyanakkor a 2015-ös menekültválság óta ott is érzékenyebb téma lett, erősödött a szélsőjobboldal is, ezért óvatosan kell bánni a bevándorlással, sokan inkább az automatizáció gyorsításában látják a lehetséges kiutat - véli az Index.

Ráadásul folyamatosan növekszik a nyomás a közszférán, elsősorban a bevándorlók integrációnak szükségessége, és az elöregedő népesség miatt. Magdalena Andersson pénzügyminiszter 580 millió dolláros éves támogatást ígért a helyi önkormányzatoknak a jóléti állam szolgáltatásainak fenntartására (ebbe a klasszikus közszolgáltatások, mint az iskola vagy kórház is beleértendők), azonban ez az elemzések szerint messze van a szükséges szinttől. Az ellenzék szerint adóemelésre lesz szükség, hogy fenn tudják tartani a híresen kiterjedt svéd jóléti államot - teszi hozzá a portál.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index, fotó: Shutterstock

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.