Pesti Srácok

Pár elvetemült a Kossuth téren éjszakázott, hogy elsők között "dönthesse meg" az Orbán-kormányt

null

Hétfő este pár száz ember tüntetett a Kossuth téren az Országgyűlés és a IV. Orbán-kormány keddi megalakulása ellen. Az élőlánc terve akkor befuccsolt, ugyanis a nagy többség közepette, még a főlépcsőt sem tudták lezárni.

EU-s és vörös zászlók között, Che Guevara-t ábrázoló lobogóval, hátizsákkal és szivárvány színű esernyőkkel felszerelkezve 18 óra előtt kezdtek gyülekezni az ellenzéki tüntetők a Kossuth téren. A demonstrációt, ami hivatalosan május 7, hétfő 18 órától egészen május 8-án estig tart, az Élőláncot a Parlament köré és a Jogállamot elnevezésű nyilvános Facebook-csoportokban szervezik.

Élőláncot egyelőre nem sikerült összehozniuk az ellenállóknak, akik célja az, hogy megakadályozzák a képviselők bejutását, és így az Országgyűlés alakulóülését. Egyfelől azért sem, mert nincsenek annyian, hogy körbeérjék a Parlamentet. Legfeljebb néhány százan lézengtek és készültek az esti bulira a téren. Azon kívül egymás kezét is csak akkor fogták meg, ha éppen valamelyik ellenzéki média kamerája élő bejelentkezésében mutatta őket. A tegnap esti eseményekről részletesebb tudósítást ITT olvashat.

A tüntetők közül többen is a Kossuth téren éjszakáztak, és még mindig ott vannak, zenét hallgatnak, beszélgetnek. A kordon állítólag még nem áll, azonban az ellenzéki média munkatársainak értesülése szerint a rendőrség elkezdte oszlatni a "gigatömeget".

PestiSracok facebook image

Forrás: PS, 444; Vezető kép: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.