Pesti Srácok

Pompeo: nem biztos még Trump és Kim Dzsong Un találkozója

Pompeo: nem biztos még Trump és Kim Dzsong Un találkozója

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerint sikerült haladást elérni New Yorkban a Kim Jong Csollal, az észak-koreai állampárt Központi Bizottsága alelnökével tartott megbeszéléseken, de még nem biztos, hogy lesz amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó.

Az amerikai diplomácia vezetője a magas rangú észak-koreai tisztségviselővel tartott megbeszélései után csütörtökön rövid sajtóértekezletet tartott, amelyen leszögezte, hogy a Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető között tartandó csúcstalálkozó az életben egyszer adódó lehetőség. Pompeo hangsúlyozta, hogy az utóbbi három napon nagyszerű haladást sikerült elérni, és a megbeszélések Észak-Koreával jó irányban haladnak. Ugyanakkor azt is mondta: még korántsem biztos, hogy megtartják a csúcstalálkozót. Véleménye szerint egy leendő amerikai-észak-koreai megállapodás megkötéséhez merész vezetői képességekre van szükség Kim Dzsong Un részéről. Hozzátette: még sok a munka egy ilyen szerződés megkötéséig.

Az amerikai külügyminiszter komplikáltnak és régmúltra visszanyúlónak nevezte az észak-koreai problémát, amelynek megoldásához szerinte hosszú időre van szükség. A tárgyalássorozat Észak-Korea atomfegyver-mentesítéséről hosszú lesz és lesznek rosszabb és jobb időszakai is - mondta az újságíróknak. Donald Trump elnök tisztában van azzal, hogy milyen nehéz probléma az atomfegyver-mentesítés, s az Egyesült Államoknak meg kell győznie Phenjant arról, amit Trump az észak-koreai biztonság garantálásáról mondott – emelte ki Mike Pompeo, aki hozzátette: a nyilvánosság előtt nem kívánja megvitatni egy Észak-Koreával kötendő megállapodás tartalmát. A külügyminiszter bejelentette: az észak-koreai tisztségviselő pénteken a Fehér Házban átadja Donald Trumpnak Kim Dzsong Un levelét. A sajtótájékoztatón jelen volt Kim Jong Csol is, ám ő nem értékelte a megbeszéléseket, és kérdésekre sem válaszolt. Kim Jong Csol – aki korábban az észak-koreai hírszerzés vezetője volt – szerdán Pekingből érkezett New Yorkba ahol egy manhattani étteremben folytatott megbeszélést Mike Pompeóval. Csütörtökön két alkalommal is tanácskoztak, a megbeszélések a tervezettnél lényegesen hosszabb ideig tartottak. Donald Trump csütörtökön délelőtt a Washingtonhoz közeli Andrews légitámaszponton újságíróknak azt mondta, nagyon pozitívak az eddigi egyeztetések a június 12-re Szingapúrba tervezett csúcstalálkozóról.

Forrás: MTI. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.