Pesti Srácok

Simicska bosszút fog állni - Már a Hír TV is páros lábbal száll bele a Jobbikba

Simicska bosszút fog állni - Már a Hír TV is páros lábbal száll bele a Jobbikba

"Masírozgattak, szegénytelepeken cigányoztak jó néhány évig, amikor pedig a Fidesz jobbról előzte őket, hirtelen cukik lettek és kisállatokat simogattak. Szélsőjobboldali, radikális, néppárti" – ezzel felkonferálással kezdődött a Hír Tv Célpont című adásának Jobbikkal foglalkozó része.

Már a cím is sokatmondóra sikerült:

"Vona Gábor új utat mutatott, de az út végén, akkora pofont kaptak, hogy a fal adta a másikat" – többek között ez a mondat is elhangzott a műsorban, valamint az is, hogy

PestiSracok facebook image

Az adásban beszámolnak arról is, hogy Novák Előd ún. "habonyi módszerekkel" jellemezte az elnökség tisztújítás előtti magatartását, valamint arról, hogy Toroczkai László szerint Sneidernek lejtett a pálya. De emlékeztet a műsor a korábbi gárdafelvonulásokra is, amelyek alá finom stílusérzékkelBob Sinclar Love Generation című számát vágták.

A Hír Tv-t egyébként, ahogy az adásból kiderül, a Jobbik tisztújító kongresszusára nem engedték be, ezért ott csak a Jobbikhoz közel álló Nemzeti Televízió forgathatott. Egy kérdés maradt hátra: ki lesz Simicska Lajos legújabb politikai áldozata?

mandiner.hu/HírTV; Fotó: YouTube

Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

Napjainkra már teljesen természetessé vált, hogy fiatalok ezrei árulják testüket az interneten – Libz of TikTok

Ps TV 2023 szeptember 20.
Már a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) érdeklődését is felkeltették az OnlyFans-tartalmak. Na, jó talán nem úgy, ahogy elsőre hangzik, az NMHH ugyanis azt vizsgálta, hogy hogyan válhatott a kezdeti időkben a közönséget a művésszel, előadóval, jógatanárral és szakáccsal összekapcsoló felület mostanra a pornográf és erotikus tartalmakat megosztók aranybányájává.