Pesti Srácok

Szakértő: rugalmasabbá kell tenni a képzési rendszert

null

A munkaadói igényeket rugalmas képzési rendszer kialakításával lehet kielégíteni, a fiatal szakemberek elvándorlását a munkafeltételek javításával kell megakadályozni – mondta Vörös-Gubicza Zsanett, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) oktatási és képzési igazgatója.

Hangsúlyozta, hogy a bérek emelése és a munkahelyi körülmények javítása a munkáltatói oldal feladata, amit azért sem szabad elhanyagolni, mert a mai pályakezdők rendszerint csak 1-2 évre terveznek egy munkahelyen. Hozzátette, hogy a magyar szakmunkások megállják a helyüket külföldön is, nemcsak összeszerelő technikákhoz értenek, hanem erős alaptudással is rendelkeznek.

Vörös-Gubicza Zsanett szerint a felnőttképzés gyorsan, akár fél éven belül is követni tudja a munkaerőpiac elvárásait, de kompetenciákat erősítő alapképzésre is szükség van, hiszen erre lehet később jó szaktudást építeni. Megjegyezte, hogy a vállalati felmérések is elsősorban a szakmunkások iránti munkáltatói igényeket igazolják vissza.

Forrás: MTI; vezető kép: tmkronika.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.