Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Az uniós támogatás nem jófejségből, hanem a piacnyitásért cserébe jár a közép-európaiaknak

null

Egyelőre fikciónak kell tekinteni az uniós támogatások jogállamisághoz kötését, a szubjektív kritériumok bevezetése ellentétes lenne az uniós szerződésekkel – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. A hatályos jogszabályok és szerződések világosan rögzítik a tagállamok jogait és kötelességeit, mindenki számára ugyanazokat – mondta, és megerősítette, hogy Magyarország semmilyen olyan javaslattal nem ért egyet, ami zsarolási potenciált adna bárkinek a kezébe a szerződés szerint járó kifizetésekre vonatkozóan.

Nyugat-Európában többször is megpróbálták úgy beállítani az uniós forrásokat, mint amelyek „valamifajta jófejség nyomán” járnának a közép-európaiaknak, vagy mintha humanitárius adományok lennének – tette szóvá a tárcavezető, kifejtve, hogy ez nem így van, a források járnak Közép-Európának, miután megnyitotta saját piacait, ahol a nyugati cégek óriási profitot tehettek zsebre.

– fogalmazta meg Szijjártó Péter. Jelezte azt is, hogy a forráselosztásra vonatkozó objektív feltételrendszert jogszabályok rögzítik, ha valaki módosítani akarná azokat, akkor meg kell tennie javaslatát és lefolytatni a szükséges jogi eljárásokat. Úgy véli, ha szubjektív kritériumokat akarnának bevezetni, akkor egy zsarolási kapacitást lehetne ezzel kiépíteni, ez pedig ellentétes lenne az uniós szerződésekkel.

PestiSracok facebook image

A miniszter beszámolt arról is, hogy a következő hónapokban komoly vitákra számít a következő hétéves költségvetési keretről. A vitás területek közé sorolta a megkurtítani szándékolt agrártámogatásokat, amit Magyarország a franciák oldalán állva ellenez. Szijjártó Péter szerint ugyancsak komoly viták várhatók a kohéziós forrásokról, hiszen a legutóbbi ciklus forrásainál még nem volt migrációs válság, terrorfenyegetettség, biztonsági kihívás. A miniszter jogos felvetésnek minősítette, hogy a közös külső határt védő országok segítséget kapjanak.

Európa önmaga helyett Afrika pártján áll

A marrákesi politikai deklaráció elutasítását azzal indokolta a külügyminiszter, hogy ellentétes Magyarország biztonsági érdekeivel. Mint mondta, az egyebek mellett új migrációs útvonalak kidolgozását, a migráció menedzselését tartalmazta, továbbá azt, hogy a migránsok között ne lehessen jogi státusz alapján különbséget tenni. Ez mind az afrikaiak álláspontja – mutatott rá, bírálva, hogy Európa ebben, illetve a New York-i globális tárgyalásokon is „az afrikaiak mögé áll be” ahelyett, hogy saját érdekeit védené. Magyarország ugyanakkor tagja marad a Rabat-folyamatnak, mert egyetért a több, mint egy évtizeddel ezelőtt megfogalmazott eredeti célkitűzéssel, amely szerint az uniós forrásokat az afrikai kiáramlás csökkentésére, megállítására kell felhasználni, nem az elősegítésére.

A sunnyogó, nagy EU-tagállamok azt akarják, hogy csak ők kereskedhessenek a kínaiakkal

Szijjártó Péter újságírói kérdésre válaszolva elmondta, semmilyen rövidtávú következményre nem számít, amiért Magyarország nem csatlakozott az uniós vezetők kínai befolyás elleni kiállásához. Hangsúlyozta, hogy a 17 közép-európai ország és Kína kereskedelmi forgalma meg sem közelíti a Németország és Kína, Franciaország és Kína, vagy Olaszország és Kína közti kereskedelmi forgalmat.

– hangoztatta. A miniszter nem tartotta egyenes magatartásnak azt sem, hogy az Egy övezet, egy út csúcstalálkozón számos ország miniszterelnöke ott volt, de nem hangoztatta ezen álláspontjait, majd most, amikor a kínaiak nincsenek jelen, gyorsan papírra vetik véleményüket.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.