Pesti Srácok

Trump kivizsgáltatná, beépült –e kampánycsapatába az FBI az Obama-kormányzat utasítására

Trump kivizsgáltatná, beépült –e kampánycsapatába az FBI az Obama-kormányzat utasítására

Donald Trump amerikai elnök vasárnap felkérte az igazságügyi minisztériumot, hogy vizsgálja ki, vajon a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a 2016-os elnökválasztások idején beépített-e ügynököt a kampánycsapatába.

„Itt és most kérem, és ezt holnap hivatalosan is előterjesztem, hogy az igazságügyi minisztérium vizsgálja ki, vajon a tárca, vagy az FBI politikai megfontolásokból beépült-e, vagy megfigyelte-e a Trump-kampányt, és erre vonatkozó kérés vagy utasítás érkezett-e az Obama-kormányzat embereitől" - írta Twitter-bejegyzésében Donald Trump. Az elnök azokra a sajtójelentésekre reagált, amelyek szerint az FBI egyik informátora beépült volna Trump kampánycsapatába és rendszeresen kapcsolatot tartott azokkal a tanácsadóikkal, akik a Robert Mueller vezette különleges vizsgálóbizottság gyanúja szerint orosz tisztségviselőkkel álltak kapcsolatban. Erről először a The New York Times című lap írt szombatra virradóra az internetes kiadásában, és szombaton Trump Twitter-bejegyzésében azzal válaszolt, hogy ha ez igaz, akkor "nagy dolog" robban ki, a republikánusokhoz közeli sajtóban és a Fox televízióban pedig "új Watergate-botrányt" emlegettek.

Az igazságügyi minisztérium egyik szóvivője vasárnap este bejelentette, a tárca felkérte az illetékes belső ellenőrzési részleget, hogy a már folyamatban lévő vizsgálatot terjessze ki arra is, vajon voltak-e politikai okai az FBI tevékenységének. A minisztériumban ugyanis jelenleg már folyik a vizsgálat, amely arra kíván fényt deríteni, hogyan kaphatott az FBI engedélyt Donald Trump egyik munkatársa, Carter Page lehallgatására és megfigyelésére.

Az FBI által a Trump-kampányba feltételezhetően beépített ügynökről a törvényhozók is szerettek volna információkat kapni, de az igazságügyi tárca megtagadta a kérés tejesítését Devin Nunestól, a képviselőház hírszerzési bizottsága republikánus elnökétől, arra hivatkozva, hogy ez nemzetbiztonsági kockázatot jelentene. Az FBI által összeállított - és mint kiderült, pontatlan és bizonyos részleteiben megalapozatlan - dosszié volt az, amely a Mueller vezette bizottság vizsgálatának alapjául szolgált.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.