Pesti Srácok

Trump még mindig elégedetlen a NATO-tagok által fizetett védelmi hozzájárulásokkal

Trump még mindig elégedetlen a NATO-tagok által fizetett védelmi hozzájárulásokkal

A NATO-tagállamok nem fizetik megfelelő mértékben kötelező védelmi hozzájárulásaikat - közölte Donald Trump amerikai elnök a Washingtonban tárgyaló Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral csütörtökön.

Az amerikai elnök a Fehér Házban fogadta a szövetség vezetőjét, aki részt vett az amerikai kormányülésen is. Trump - miközben elismerte, hogy a szövetségesek emelték befizetéseik összegét - leszögezte: azokkal az országokkal „foglalkozni kell majd”, amelyek nem teljesítik kötelezettségeiket. Az elnök név szerint Németországot említette meg. A NATO-főtitkár dicsérte Trumpnak a szervezet „élénkítése” érdekében végzett eddigi munkáját. Stoltenberg hangsúlyozta, hogy az amerikai elnök követeléseinek „volt hatása”, mert ma már valamennyi szövetséges állam megnövelte védelmi kiadásait.

- mondta. Donald Trump már a 2016-os elnökválasztási kampányában is hangsúlyozta, hogy a NATO-tagországok nem fizetik be kötelezettségeiket, így a szervezet költségvetésének, kiadásainak nagyon nagy részét az Egyesült Államok fedezi. Ezt tarthatatlannak minősítette és minden adandó alkalommal emlékeztette Washington partnereit, hogy az Egyesült Államok a továbbiakban nem vállal többletköltségeket.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.