Pesti Srácok

Újabb utcai vérengzés, erőszakhullám Londonban - Sadiq Khan szerint minden rendben, ilyenek a nagyvárosok

Újabb utcai vérengzés, erőszakhullám Londonban - Sadiq Khan szerint minden rendben, ilyenek a nagyvárosok

A brit főváros utcáin fényes nappal lövöldöznek és embereket késelnek meg. Az idei évben rekordszámú bűncselekmény történt már, ennek ellenére London pakisztáni származású polgármestere, Sadiq Khan továbbra sem tervezi, hogy lemond pozíciójáról - írja a 888.

Csak vasárnap több súlyos bűncselekmény is történt a brit fővárosban:

London Harrow nevű kerületében először egy 13, majd egy 15 éves fiatalt támadtak meg ebédidőben. Alig néhány órával a brutális események után New Crossban, Délkelet-Londonban volt lövöldözés. Ekkor egy 22 éves fiatalembert lőttek le fényes nappal. A sérülteket kórházba szállították, állapotukról még nem adtak részletes tájékoztatást.

PestiSracok facebook image

A vasárnap délutáni lövöldözés kevesebb mint huszonnégy órával azután történt, hogy Southwarkban, Dél-Londonban lelőtték a 17 éves Rhyhiem Bartont, aki azonnal meghalt. A fiú anyja vasárnap arra hívta fel a figyelmet, hogy az utcán folyó bandaháborúkat azonnal be kell szüntetni. Csak az idén – különböző támadások során – több mint hatvanan haltak meg a brit fővárosban.

Bartonnal több lövés végzett. A rendőrök azután találtak rá a holttestére, hogy a helyiek újabb lövöldözésről értesítették a rendőröket. Bár a mentősök és a rendőrök hamar a helyszínre értek, Barton életét már nem tudták megmenteni. A nyomozás jelenlegi szakasza szerint egy utcai banda végzett a fiatallal, akik egy ezüst BMW-vel jártak fel-alá a negyedben. A bandatagoknál vadászpuska is volt.

– mondta a gyászoló anya.

Barton keresztanyja szerint a fiút már korábban is megtámadták az utcai bandák, akkor "csak" kardokkal és bozótvágókkal támadtak rá. Hazáig futott akkor, ahova követték a felfegyverkezett bandatagok is.

– szólították fel a fiú keresztanyját akkor.

A rendőrség szerint az esti órákban is történt egy késelés: Perivale-ben szólalkozott össze két ember, egy 43 éves férfit megkéseltek a szóváltást követően, súlyos állapotban szállították kórházba. A hétfő délelőtti tájékoztatás szerint az állapota egyelőre stabil. Sadiq Khan, London pakisztáni származású, muszlim polgármestere továbbra sem akar lemondani pozíciójáról. Korábban a városvezető azt mondta: a terrortámadások a nagyvárosok mindennapjainak részét képezik.

888/PS; Fotó: FB

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.