Pesti Srácok

sadiq khan

A londoni káoszkirály, a fehérgyűlölő Sadiq Khan polgármester a magyar baloldal példaképe (Karanténvlog)

Ps TV 2023 szeptember 30.
A Karanténvlog ezen a héten sem unatkozott, erről pedig a folyamatosan menekülő, ám időnként horogra akadó baloldali politikusok, és az újabb húsz év kormányzást követelő Gyurcsány Ferenc gondoskodott. Ismét a Fővárosi Közgyűlésen jártunk, ahol mindig lehetőség van arra, hogy a magukat teljesen elszeparáló baloldali potentátokat megpróbáljuk kamera elé állítani, ám ők általában terelnek, menekülnek és sértegetnek. Amikor szóba állnak velünk, akkor azonban néha olyan ostobaságokat beszélnek, mint a NULLA százalékos Párbeszéd üdvöskéje, V. Naszályi Márta, aki szinte szerelmes a fehérgyűlölő Sadiq Khan, londoni polgármesterbe, aki a brit főváros közbiztonságát teljesen leépítette, és határozottan kijelentette, hogy egy fehér családot ábrázoló fotó nem a jelenlegi Londont jelképezi. Ez lenne a budapesti példa is V. Naszályi szerint, egy olyan "világváros" építése, ahol a fekete-afrikaiak a nyári szünidőben Afrikába küldik a gyerekeiket Londonból, mert nagyobb a közbiztonság? Ezen kívül Gyurcsányék újabb húszéves terveivel is foglalkozik a Karanténvlog, valamint a momentumos Gelencsér Ferenc elképesztő performanszát sem hagyhatjuk ki, hiszen a Momentum elnöke ismét teljesen hülyét csinált magából az Országgyűlésben. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a csatornára.

Gyáván futnak és menekülnek a demokrácia agresszív bajnokai a kellemetlen kérdések elől a Fővárosi Közgyűlésben

Magyar ugar 2023 szeptember 27.
Azt már megszokhattuk, hogy Karácsony Gergely nemhogy nem válaszol, hanem kerülőúton érkezik a Fővárosi Közgyűlés aktuális üléseire, a gyávaságnak olyan szintjét képviselve, ami már szekunder szégyent okoz annak, aki szembesül vele. Egy ideig csak vackorba harapott mosollyal haladt el némán a kérdéseket feltevő újságírók elől, az utóbbi időben azonban rejtekajtókon csempészik be a közgyűlésbe és féltve menekítik ki. Tarlós István idején külön alkalmakat tartottak, ahol minden újságíró kérdezhetett, a zöld, átlátható és szabad Budapest azonban nem ilyen, a kellemetlen kérdéseknek és kérdezőknek nincs helye. Karácsony nemcsak fizikailag, hanem szellemileg sem volt jelen; a közgyűlésben Wintermantel Zsolt fideszes frakcióvezető adományládás, mikroadományokkal összefüggő kérdéseire méltatlanul primitív módon reagált, siránkozva menekülve ki a kérdésből, és a szokásosnál is hepciásabban terelve, mutogatva tette köznevetség tárgyává saját magát. A PestiSrácok.hu stábja a hasonló menekülést bemutató baloldali politikusok tömegével találkozott, pedig igyekeztünk néhány választ kicsikarni Baranyi Krisztinából, a DK-s Kiss Lászlóból, és örültünk volna, ha Kerpel-Fronius Gábor elmagyarázza Gelencsér Ferenc momentumos elnök borzasztó önégetését, de nem jártunk sikerrel. Soproni Tamás azonban legalább válaszra méltatott bennünket, még ha igazán ő sem tudott szembenézni és felvállalni pártja elnökének blamázsát. Végül Niedermüller Péterrel is beszéltünk, aki készségesen válaszolt kérdéseinkre az ukrán gabonával kapcsolatban, természetesen bőszen keresve a menekülőutakat. Nézzétek meg videónkat!
Ajánljuk még