Pesti Srácok

Vádat emeltek egy szíriai migráns ellen, aki megvert egy kipát viselő férfit (Videó!)

A megvert férfiról közben kiderült, hogy egy izraeli arab, aki azt akarta bebizonyítani, hogy kipát hordani a német fővárosban nem is veszélyes, azonban ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna – írja a 888.hu.

A 2015-ös nagy bevándorlási hullám kezdete óta, mikor több mint másfél millió illegális bevándorló árasztotta el Európát és Németországot, döbbenetes mértékben nőtt meg az antiszemita-indíttatású támadások száma az országban. Az utóbbi években rendszeresen derülnek ki olyan esetek, hogy zsidó származású, vagy annak vélt embereket támadnak meg a nagyvárosok utcáin fényes nappal. Ez történt azzal az izraeli arab fiatalemberrel is, aki azt akarta bebizonyítani, nem veszélyes kipában járni Berlin utcáit.

Április 17-én, sétálás közben észrevette a 19 éves szíriai bevándorló, hogy a vele szemben közlekedő férfin kipa van. Ekkor magából kikelve elkezdett üvöltözni, azt kiabálta, hogy

PestiSracok facebook image

azaz "zsidó, zsidó!", majd többször is megütötte áldozatát a migráns és az övével is több ütést mért rá. Az őrjöngő támadót végül a többi járókelő állította meg, akik egyből hívták is a rendőrséget.

– fogalmazott a támadás után Levi Salomon, az egyik berlini zsidó szervezet szóvivője. A megtámadott fiút behívták a Deutsche Welle esti tévéműsorába, ahol részletesen elmesélte, mi is történt a támadás napján. Az áldozat kifejtette, hogy mindössze öt perce volt a fején a zsidó fejfedő, mikor megtámadták.

– mondta a fiú, majd hozzátette, valójában nem is zsidó, hanem izraeli arab. Egy barátjának akarta bebizonyítani, hogy nincs mitől félni zsidóként Németországban.

A berlini ügyészség pénteken közölte, hogy a csak Knaan Al S. nevű gyanúsított ellen testi sértés miatt emeltek vádat. A 19 éves támadó a bevándorlási hullámban érkezett Németországba Szíriából és ott is adott be menedékkérelmet. A Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke a támadás után egy interjúban úgy fogalmazott, hogy nem tanácsos a zsidó vallás előírásainak tiszteletét kifejező fejfedő, a kipa viselése a német nagyvárosokban. Josef Schuster felidézte, hogy már 2015 elején figyelmeztetett arra, hogy meg kell fontolni a kipa viselését a német nagyvárosok jelentős arab muzulmán lakossággal rendelkező negyedeiben.

Forrás: 888.hu; Vezető kép: AFP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.