Pesti Srácok

Van még remény Kim Dzsong Un és Donald Trump találkozójára

null

Áprilisi csúcstalálkozójuk után szombaton ismét személyesen tárgyalt egymással Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Mun Dzse In dél-koreai elnök – közölte a szöuli elnöki hivatal.

A dél-koreai elnöki hivatal tájékoztatása szerint a két országot elválasztó demarkációs vonalon lévő Panmindzsonban tartott, előre be nem jelentett találkozón a két politikus az áprilisi nyilatkozatukban foglaltakról egyeztetetett, többek között a félsziget atomfegyver-mentesítéséről, valamint az észak-koreai vezető és az amerikai elnök közötti esetleges találkozóról is. Kim Dzsong Un az eredeti tervek szerint június 12-én Szingapúrban találkozott volna Donald Trumppal, az amerikai elnök azonban az ellenségeskedő észak-Koreai vezetést okolva csütörtökön lemondta a csúcsértekezletet, amelynek legfontosabb témája az észak-koreai nukleáris program felszámolása lett volna. Később viszont a találkozó lemondása után érkező, meleg hangvételű phenjani üzenetek nyomán hajlandónak mutatkozott az egyeztetésre. Szakértők szerint Mun Dzse In és Kim Dzsong Un szombati tárgyalása az eddigi legbiztatóbb jele annak, hogy talán mégis megtartják az amerikai elnök és az észak-koreai vezető találkozóját. Ez lenne az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő amerikai elnök találkozik a kommunista rezsim vezetőjével. Mun Dzse In, aki a héten Washingtonban is tárgyalt, vasárnap ad részletes tájékoztatást a szombati kétórás találkozójáról Kim Dzsong Unnal.

Forrás: MTI. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.