Pesti Srácok

A jobboldal győzött a szlovén választásokon

A jobboldal győzött a szlovén választásokon

A Janez Jansa volt miniszterelnök vezette ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) áll győzelemre a vasárnapi szlovéniai előre hozott parlamenti választásokon az urnazárás után nyilvánosságra hozott, a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérés szerint.

Az exit poll-adatokat a szlovén közszolgálati televízió este hét óra után hozta nyilvánosságra. A választók megkérdezésén alapuló felmérés szerint az SDS 24,4 százalékon áll, a második helyre Marjan Sarecnek, Kamnik város polgármesterének nemrég alapított pártja, a Marjan Sarec Listája (LMS) került 12,6 százalékkal.Harmadik helyen végezett közel hasonló eredménnyel Miro Cerar ügyvivő kormányfő pártja, a Modern Közép Pártja (SMC) 9,8 százalékkal, a Baloldal (Levica) 9,5 százalékkal és a Szociáldemokrata Párt (SD) 9,3 százalékkal. Az említett pártokon kívül a 4 százalékos parlamenti küszöb felett teljesítene az Új Szlovénia (NSi) 6,6 százalékkal, Alenka Bratusek Pártja 5,5 százalékkal, a nyugdíjaspárt (DeSUS) 5 százalékkal és a Szlovén Nemzeti Párt (SNS) 4,3 százalékkal.

Az 1,7 millió választásra jogosult állampolgár a kétkamarás szlovén parlament 90 fős alsóházának leendő képviselőiről döntött. Részben közvetlenül, részben pártlistáról választották meg őket. A 1631 jelöltre és 25 listára 3000 szavazókörben szavazhattak a választópolgárok. Tizenöt párt nem érte el a négy százalékos küszöböt. Az első hivatalos részeredményeket várhatóan fél kilenc után hozzák nyilvánosságra. A vasárnapi szavazáson a részvétel 16 órakor mindössze 34,32 százalékos volt.

Forrás: MTI, Fotó: The Slovenia Times

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.