Pesti Srácok

Az Emmi 110 milliós pályázati keretet biztosít a látássérültekkel foglalkozó civileknek

null

Idén összesen 110 millió forintos pályázati forrás áll rendelkezésre a látássérült felnőttek rehabilitációját, önálló életvezetését elősegítő civil szervezetek működésének elősegítésére - jelentette be az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára pénteken Budaörsön tartott sajtótájékoztatóján.

Fülöp Attila elmondta, hogy hozzávetőleg 90 ezer látássérült embert tartanak számon az országban . Nagyobb részük a felnőtt korosztályhoz sorolható és évente átlagosan 500 új beteg jelentkezik, akik jellemzően a cukorbetegség, vagy az időskori agyi érelmeszesedés következtében veszítik el látásuk nagyobb hányadát. Az ilyen új élethelyzetbe kerültek napi életvezetésének megkönnyítésére szerte az országban jelenleg nyolc, e témára szakosodott nonprofit civil szervezet működik, egyik közülük Budaörsön. A pályázat nyitott, valamennyi érintett szervezet részére kínál anyagi támogatást, amennyiben megfelel a feltételeknek.

- tette hozzá az államtitkár. A Budaörsön működő Buda-Környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete olyan rehabilitációs központot rendezett be ahol az önellátás, a közlekedés, a mindennapi tevékenység gondjaival a látásvesztés miatt küszködő felnőttek kaphatnak segítséget. Erről a tevékenységről tartott ismertetőt Nyikes Fatime,az egyesület elnöke, aki maga is látássérült. Elmondta: jelenleg 60 csökkent látó, vagy vak ember életének megkönnyítését segítik elő és amennyiben a pályázaton nyernek, a jelenlegi szűkös helyiségből nagyobba költöznek. Itt szakképzett gyógypedagógusok közreműködésével korszerű műszerek felhasználásával többek között látás javító tréninget tartanak, megtanítják a hozzájuk fordulókat háztartásuk ellátására, az utcai közlekedésben az eligazodásra. A rehabilitáció célja sok esetben a látását veszített ember visszavezetése a munka világába, ennek keretében például informatikai oktatást is tartanak, hogy a számítógépet, mobil telefont vakon is magabiztosan tudják használni a rászorulók.

PestiSracok facebook image

MTI; Vezető kép: sikerado.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.