Pesti Srácok

Bloomberg a novemberi választásokon demokrata párti jelölteket támogat

Bloomberg a novemberi választásokon demokrata párti jelölteket támogat

Michael Bloomberg milliárdos amerikai üzletember - aki a Bloomberg hírügynökségnek is tulajdonosa - bejelentette: a novemberi félidős választásokon, amikor megújítják az alsóház egészét és a szenátus mintegy harmadát, csakis demokrata párti politikusokat fog támogatni.

Bloomberg, aki korábban New York polgármestere volt, 2018. márciusában pedig António Guterres, az ENSZ főtitkára a világszervezet klímaügyi különmegbízottjává nevezte ki, szerdán jelentette be, hogy várhatóan 80 millió dollárt szán demokrata párti politikusok támogatására. Azt szeretné elérni, hogy a szövetségi képviselőházban a demokraták kerüljenek többségbe.

A volt városvezető közleményben jelentette be szándékát, hangsúlyozva, hogy véget vetne a republikánusok "abszolút hasznavehetetlen" kormányzásának.

PestiSracok facebook image

A milliárdos leszögezte: sok a nézetkülönbsége a demokratákkal, különösen azokkal, akik a választásokban csak arra látnak lehetőséget, hogy alkotmányos eljárással elmozdíttathassák Donald Trump elnököt, de az ország nem engedhet meg magának még egy olyan törvényhozást, amelynek tagjaiból hiányzik a bátorság, hogy túllépjenek a pártérdekeken, és nem képesek az összefogásra. A kommünikében Bloomberg nem részletezte, hogy kiket és mely szövetségi államokban kíván támogatni.

Michael Bloomberget politikailag függetlenként tartják számon az amerikai politikai és közéletben.

MTI, Vezető kép: EPA/Shawn Thew

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.