Pesti Srácok

Drogkartellt semmisített meg a rendőrség Budapesten (Videóval!)

Egy drogkereskedő-hálózat tizenkét tagját fogták el a rendőrök a fővárosban kedden és szerdán - tették közzé a rendőrség honlapján csütörtökön.

A nyomozás adatai szerint a bűnszövetség tagjai 2017 őszétől árultak különböző fajtájú drogokat Budapesten, az ezzel kapcsolatos tevékenységet egymással megállapodva, közösen végezték. A rendőrség és a Terrorelhárítási Központ összehangolt akciót tartott több budapesti helyszínen. A két nap alatt tizenkét embert fogtak el, gépjárműveket vizsgáltak át, házkutatásokat tartottak.

Az elfogottakat bűnügyi őrizetbe vették. Már előterjesztést tettek nyolc gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására, és ezt tervezik a másik négy esetében is - áll a rendőrség közleményben.

PestiSracok facebook image

MTI, police.hu; Fotó: police.hu

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.