Pesti Srácok

Eddig százan léptek ki a Jobbikból és még az is lehet, hogy Vona visszatér

Eddig százan léptek ki a Jobbikból és még az is lehet, hogy Vona visszatér

Mirkóczki Ádám az ATV-ben beszélt arról, hogy az ő becslései szerint eddig százan léptek ki a Jobbikból. Bár szerinte ugyanannyian be is léptek. A Jobbik parlamenti képviselője egyáltalán nem tart szakadástól és cáfolta, hogy válságban lenne a pártjuk. Közben lassan az is körvonalazódni látszik, hogy Vona Gábor háttérbe vonulása valóban színjáték lehetett. Immár két meghatározó Jobbikos politikus is elejtette, hogy a volt pártelnök akár vissza is térhet a Jobbik élére.

Vujity Tvrtko kérdésére Mirkóczki azt mondta, ő több kilépőre számított, vagyis még túl becsülték a számokat.

Arra a kérdésre, hogy megviseli-e a kilépési hullám, azt mondta: persze, hogy nem jó, de folytatniuk kell azt az irányt, amit elkezdtek. Szerinte ugyanakkor nézőpont kérdése, hogy mit lehet pártszakadásnak nevezni: akkor is lehet ezt mondani, ha kilép egy ember, és alakít egy új pártot, és rá lehet mondani az ő helyzetükre is. Ugyanakkor úgy véli, ennek ellenére sem lehet pártszakadásnak nevezni azt, ami náluk folyik - olvasható az ATV weboldalán.

Ugyancsak Mirkóczki Ádám és egy másik műsorban, a Reggeli Startban Volner János beszélt arról, még az is lehet, hogy Vona Gábor vissza fog térni a Jobbik élére.

A volt elnöknek még időre van szüksége. Következetesen azt tette amit ígért, egy sikertelen választás után távozott a párt éléről - fogalmazott Mirkóczki.

PestiSracok facebook image

A műsorvezető konkrétan megkérdezte, lesz e újra pártelnök Vona, a képviselő azt felelte, fogalma sincs. Hozzátette, ha azt kérdeznék tőle, hogy Vona Gébor fog -e még politikai, közéleti szerepet vállalni, arra ige a válasz...

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.