Pesti Srácok

Elvágták ismerősük nyakát, vádat emeltek ellenük

Elvágták ismerősük nyakát, vádat emeltek ellenük

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és személyi szabadság aljas indokból elkövetett megsértése miatt vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség két férfi és két nő ellen. A vádlottak egyike idén februárban elvágta egy dövényi férfi nyakát.

A vádlottak - két férfi és egy nő - Dövényben, a kocsmában szórakoztak, és szóváltásba keveredtek egy férfivel. Mivel a kijelentéseit sértőnek találták, elhatározták, hogy megölik. Az autójukba késeket és bozótvágót készítettek be, a férfinek pedig felajánlották, hogy elviszik a szomszéd faluba, a rokonaihoz. Velük tartott a sértett élettársa is, aki nem akarta párját egyedül elengedni a vádlottakkal, ismerve erőszakos természetüket.

Út közben más irányba fordultak, amit a sértettek jeleztek is, de ekkor az egyik férfi késsel elvágta a sértett nyakát. Putnokon egy lakóház pincéjébe lerángatták az erősen vérző férfit és a halálra rémült nőt. Ott a két férfi késekkel és bozótvágóval testszerte brutálisan szurkálta és vagdosta áldozatát, a nő pedig mobiltelefonnal világított nekik. A sértett élettársát arra kényszerítették, hogy mindezt végignézze, közben pedig a combján őt is megszúrták, és megöléssel fenyegették.

Amikor a sértett meghalt, az egyik férfi felment a házba, felébresztette volt élettársát és kérte, segítsen eltüntetni a holttestet. A tetemet szőnyegbe csavarták, visszavitték Dövénybe és egy emésztőgödörbe dobták. Ezalatt Putnokon az egyik női vádlott elégette a ruhákat és az eszközöket. A halálos áldozat élettársát hajnalig fogva tartották, majd azzal engedték el, hogy megölik, ha valakinek beszél a történtekről. A vádlottakat még aznap elfogták, majd előzetes letartóztatásba kerültek.

PestiSracok facebook image

- közölte a főügyészség.

MTI; Fotó: napi.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?