Pesti Srácok

Erős földrengés rázta meg Oszakát, egyre több a halálos áldozat

null

Erős, 6,1-es fokozatú földrengés rázta meg Oszakát és Japán nyugati felének más városait hétfőn reggel, a legfrissebb összesítések szerint a természeti csapásban három ember életét vesztette, és több mint kétszázan megsérültek. A reggel 7 óra 58 perckor bekövetkezett rengés központja az oszakai prefektúra északi részén, mintegy 13 kilométeres mélységben volt - jelentette a japán meteorológiai intézet.

A földmozgás volt, intenzív rengéseket okozott. Több helyütt fennakadások voltak a reggeli csúcsforgalmi órákban, leállt miatta a nagy sebességű Sinkanzen vasút és több tucat más vasútvonal forgalma, nyomában kiterjedt áramkimaradások keletkeztek, és az oszakai gázszolgáltató cég elővigyázatosságból megszakította több mint százezer háztartás ellátását. Számos helyen tűz ütött ki, máshol utcák kerültek víz alá a megrepedt vízvezetékek miatt. A szigetország középső részén és a Fukui prefektúrában lévő Takahama, Mihama és Oi atomerőmű 15 reaktorának mindegyike zökkenőmentesen működött - közölte az őket működtető vállalat, a KEPCO. A halálos áldozatok közül egy 9 kilenc éves kislányra egy uszoda fala omlott rá a 350 ezer lakosú Takacuki városában, míg egy 80 éves férfire egy fal omlott Oszakában, egy másik, ugyancsak nyolcvanas éveiben járó férfire egy könyvespolc esett rá, és mire megtalálták, meghalt. A hatóságok közlése szerint a sérültek többsége Oszakában fordult orvosi segítségért, ahol több tűzesetet is okozott a természeti csapás. Okonogi Hacsiró katasztrófavédelmi miniszter elmondta, hogy jelentést kaptak egy összeomlott épületről is, amelynek romjai alá emberek szorultak, de a hatóságoknak még nem sikerült megerősíteniük a bejelentést. Abe Sindzó japán miniszterelnök összehívta a kormány rendkívüli rendkívüli ülését, amelyen megvitatják a földrengés utáni helyzetet. Oszakában ez volt a legintenzívebb szeizmikus hatás azóta, hogy 1923-ben elkezdtek átfogó méréseket végezni. A japán meteorológiai szolgálat arra figyelmeztetett, hogy egy héten belül még egy hasonló erejű földrengés rázhatja meg Oszaka térségét, de eloszlatta azokat a félelmeket, hogy hatalmas földmozgást várható a térségben.

Forrás:MTI, Fotó:parameter.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.