Pesti Srácok

Franciaországban kapott menekültjogot a muszlim tömeggyilkos

Franciaországban kapott menekültjogot a muszlim tömeggyilkos

Elfogtak Franciaországban egy migránst, aki menekültnek hazudta magát. A gyanú alapján a férfi az Iszlám Állam egyik regionális vezetője, és részt vett Irakban 1700 ember, köztük kiskorúak lemészárlásának a kitervelésében és végrehajtásában. -Írja az Origo.hu

Ahogy az Origo azt már megírta, pénteken bejelentette a párizsi ügyészség, hogy letartóztattak még márciusban egy iraki állampolgárságú férfit a normandiai Lisieux-ben, aki menekültnek hazudta magát, és menedékjogi kérelmet nyújtott be 2016 nyarán. A hatóságok először azt közölték, hogy a gyanú alapjánaz Ahmed H. nevű terrorista az Iszlám Állam egyik regionális vezetője, és 2014-ben az iraki Tikrit városában terrormerényletet követett el– írja a AFP francia hírügynökség.

Néhány órával később egyéb információkat is nyilvánosságra hoztak vele kapcsolatban. A migráns 33 éves, és a francia titkosszolgálat jelentése szerint egyike volt az Iszlám Állam azon regionális vezetőinek, akik parancsot adtak fegyvertelen kadétok lemészárlására.A tömeggyilkosságra 2014. június 12-én kerül sor a tikriti Speicher táborban, hivatalos nevén az iraki légierő katonai akadémiáján, a halálos áldozatok számát 1566 és 1700 fő közé teszik.A katonai akadémia épülete korábban Szaddám Huszein iraki diktátor palotája volt. A gyanú alapján Ahmes H. részt is vett a mészárlásban.Az áldozatok között voltak kiskorúak.

A kadétoknak az volt a „bűnük”, hogy nem voltak szunniták, többségük az iszlám síita ágát követte, de voltak köztük nem muszlimok is.

PestiSracok facebook image

A mészárlásról videófelvételeket és képeket készítettek a terroristák. Amikor a migráns benyújtotta a menedékkérelemét a francia hatóságok, még semmit nem tudtak a tömeggyilkosságban, illetve az Iszlám Állam keretén belül betöltött szerepéről, és előzetesen nem is vizsgáltatták meg. Ezért 2017-ben menekültstátuszt és 10 évre szóló letelepedési engedélyt kapott. A francia titkosszolgálat csak az engedély kiadása után kezdett el vizsgálódni utána. A terroristát jelenleg Párizs mellett egy nagyon szigorúan őrzött börtönben tartják fogva.Már visszavonták a menekültstátuszát. A migráns egyébként tagadja az ellene felhozott vádakat az ügyvédje, Mohamed El Monsaf Hamdi pedig nem kívánt nyilatkozni védencével kapcsolatban a sajtónak. Hamarosan megkezdődhet ellene a jogi eljárás is terrorizmus és háborús bűncselekmények vádjával.

Forrás:origo.hu,Fotó:AFP/AHMAD AL-RUBAYE

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.