Pesti Srácok

IM: A privát szféra része a közösségi médiában közzétett tartalom is

null

Az egyén méltóságát és magánélethez fűződő jogát biztosítani kell a közösségi médiatérben is – hangsúlyozza az Igazságügyi Minisztérium közleményében, azzal kapcsolatban, hogy kedden benyújtották a magánélet védelméről szóló törvényjavaslatot. Hozzátették, az új törvényjavaslat a német mintát veszi alapul.

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) benyújtotta az Országgyűlésnek a gyülekezési jogról valamint a magánélet védelméről szóló törvényjavaslatot, amely garantálja a magánélet védelmét, az otthon nyugalmát, és védelmet ad a zaklatással szemben - olvasható a tárca keddi. Azt írták, az infokommunikáció korszerű eszközei a kapcsolattartás napi formáit is megváltoztatták, így a magánélet védelme kiterjed a fizikai és az interneten megvalósuló zaklatásra egyaránt. Az egyén méltóságát és magánélethez fűződő jogát biztosítani kell a közösségi médiatérben is. Ezért a törvényalkotó szándéka garantálja az egyén számára a privátszféra biztonságát a magáncéllal megosztott és közzétett tartalmak tekintetében is.

Emlékeztettek, a gyülekezési jogról szóló 1989. évi IIII. törvénnyel kapcsolatban az Alkotmánybíróság több alkalommal mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést állapított meg. Az Alkotmánybíróság 2016-ban felhívta a jogalkotót, hogy a gyülekezési jog és a magánélet védelmének szempontrendszereit hozza összhangba.

PestiSracok facebook image

-olvasható a közleményben. Hozzátették, az új törvényjavaslat a német mintát veszi alapul, tiszteletben tartja és biztosítja a gyülekezési jog szabadságát, és a nemzetközi standardoknak megfelelően, korszerűen szabályozza a gyülekezési jog gyakorlását.

Forrás: MTI; fotó:

thesrpskatimes.com

Ajánljuk még