Pesti Srácok

Ingyen kávét, teát és süteményt ígért Erdogan a törököknek

Ingyen kávét, teát és süteményt ígért Erdogan a törököknek

Ingyen kávét, teát és süteményt ígért Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtöki kampánybeszédében a nyilvános könyvtár-kávézók (kiraathane) közönségének - írta az ensonhaber.com török hírportál.

Erdogan központi szerepet szán a közösségi élet új színfoltját jelentő kiraathanéknak, amelyek tervei szerint a hét minden napjának minden órájában nyitva tartanának.

-mondta a kampánygyűlésen résztvevő tömegnek Erdogan a szíriai határ közelében található Hatayban.

PestiSracok facebook image

-tette hozzá az ingyenességet többször hangsúlyozva. A június 24-i választásokra készülő török elnök hangsúlyozta, hogy ezek a kávézók nem olyan helyek lesznek, ahol kártyáznak, szerencsejátékot játszanak az emberek. Az úgynevezett kiraathanék egyre népszerűbbek azóta, hogy Erdogan az év elején kijelentette, a kávéházak nem a szerencsejáték, hanem az olvasás szentélyei.

-írta az Anadolu hírügynökség.

A tea- és kávéivás nagy hagyományokkal bír Törökországban. A török kávé elkészítésének különleges módját az UNESCO 2013-ban felvette a szellemi kulturális örökségek listájára. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete szerint a török kávé a vendégszeretet, a barátság és a szórakozás jelképe.

- érvelt az UNESCO.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?