Pesti Srácok

Letöltendő börtönbüntetésre ítélték második korrupciós perében Liviu Dragnea román szociáldemokrata pártelnököt

null

Három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a román legfelsőbb bíróság csütörtökön hivatali visszaélésre való felbujtásért Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnököt, és elrendelte korábbi felfüggesztett ítélete letöltését. Az ítélete nem jogerős. A háromtagú bírói tanács szavazattöbbséggel hozta meg döntését: az egyik bíró Dragnea felmentését kérte. Az esetleges fellebbezést a legfelsőbb bíróság egy másik öt vagy héttagú tanácsa fogja tárgyalni.

Dragneát a korrupcióellenes ügyészség (DNA) állította bíróság elé. A vádhatóság szerint 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a PSD megyei elnöke volt, az ő utasítására fizettek a megyei tanács költségvetéséből két olyan alkalmazottat, akik nem a gyermekvédelmi igazgatóságnál, hanem valójában a PSD megyei szervezeténél dolgoztak. A bíróság felmentette az okirathamisításra való felbujtás vádja alól, de bűnösnek találta a hivatali visszaélésre való felbujtásban. A PSD elnöke ártatlannak mondta magát és azt mondta bíráinak, azt állította, hogy a DNA célpontjává vált. Dragneának ez már a második korrupciós pere. 2016-ban két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték egy 2012-es népszavazással kapcsolatos korrupciós perben. Korábbi büntetést figyelembe véve csütörtökön halmazati büntetésként szabták ki a három és fél év letöltendő büntetést. A bírói tanács az ügy többi kilenc vádlottját is bűnösnek találta és többnyire felfüggesztett börtönbüntetéseket szabott ki. Egyedül a gyermekvédelmi hatóság volt vezetője, Floarea Alesu kapott priusza miatt három év és hét hónap letöltendő börtönbüntetést. Dragnea volt felesége, Bombonica Prodan esetében megszüntették az eljárást, miután bűnösségét elismerve már korábban befizette a kincstárnak a több mint százezer lejre (mintegy 7 millió forintra) becsült kár egy részét. A három halasztás után kimondott csütörtöki ítéletet hatalmas médiaérdeklődés övezte, hiszen Dragnea a legnagyobb román párt erőskezű vezetőjeként és a Dancila-kormányt háttérből irányító politikusként Románia legbefolyásosabb emberének számít, az ítéletnek pedig nemcsak Dragnea karrierjét, hanem a PSD és az ország jövőjét is befolyásoló politikai következményei lehetnek. Romániában az utóbbi napokban újrakezdődtek a másfél éve rendszeresnek számító ellenzéki tüntetések. A jobboldali Klaus Iohannis államfő, a jobbközép ellenzék és az utcán tüntető civilek azzal vádolják a szociálliberális kormánykoalíciót, hogy korrupt politikusaik, elsősorban Dragnea elszámoltatásának megakadályozása érdekében próbálják átszervezni az igazságszolgáltatást és enyhíteni a büntetőjog szigorát.

Forrás:MTI, Fotó:MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.