Pesti Srácok

Működik a konfliktusimport: Berlinben tüntettek Izrael ellen a muzulmánok

Működik a konfliktusimport: Berlinben tüntettek Izrael ellen a muzulmánok

Németországnak elvileg nem sok közvetlen köze van az arab–zsidó konfliktushoz, azonban elintézte magának, hogy ne maradhasson ki belőle. Számos szakértő figyelmeztetett már arra, hogy az óriási léptékű bevándorlás nemcsak a terrorizmus kockázatát növeli, hanem a közel-keleti emberek Európába költöztetésével a közel-keleti emberek egymással szembeni ellentéteit, gyűlöletét is Európába költöztetik. Ezt mutatták meg például a közelmúlt németországi török-kurd összecsapásai, ahogy a mostani berlini tüntetés is.

A multikulturalizmus és a modern antiszemitizmus jegyében muszlimok tüntettek a zsidó állam ellen Németországban.

– kiáltotta mintegy 1600 muzulmán tüntető Németország fővárosában az Al-Kudsz-napon, mely Jeruzsálem arab nevét (A Szent) jelöli. A demonstrálókkal szemben Izrael-párti tüntetők is megjelentek, ám a 600 kivezényelt rendőrnek köszönhetően elmaradt az összecsapás.

PestiSracok facebook image

A zsidó állam elleni rendezvény szervezőinek állítása szerint egyébként is békés módon szerették volna kifejezni tiltakozásukat, óva intettek az antiszemita jelszavaktól és kizárólag Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak. A tüntetésen számos németországi muzulmán vallási vezető is megjelent.

forrás: 888.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.