Pesti Srácok

Nemcsak szétszakad, csődbe is mehet a Jobbik

null

Minden pénzét és anyagi támogatását felélte a Jobbik. Tartozásaikat a mai napig nem tudták visszafizetni. kampányanyagaik terjesztéséért csak a Magyar Posta felé 60 millióval tartoznak - tudta meg az Origo.

A napokban Novák Előd Facebook posztjában hozta nyilvánosságra a párt zűrös pénzügyeit. A Jobbik egykori alelnöke több százezer forintos párton belüli kifizetésekről, dupla fizetésekről, százmilliós kampánytartozásról és a párt támogatói által összedobott, az ÁSZ-bírság kifizetésére szánt százmillió forint feléléséről rántotta le a leplet - emlékeztet a portál.

Úgy tudják, hogy fizetésképtelenség miatt pénzügyi halasztást kértek a Magyar Postától kifizetetlen számlái visszafizetésére.

A Jobbik február közepétől április elejéig terjesztette kampányanyagait a postával. Hónapokig kiegyenlítetlen számláik voltak, az első utalást csak akkor tudták elindítani, amikor júniusban megkapták az állami párttámogatást.

Az Origo értesülései szerint a százmilliós nagyságrendű tartozásból nagyságrendileg negyvenmillió forintot utaltak át, és még 60-nal adósak. Ez azt jelenti, hogy a párt júliusban tudná rendezni számláit, pontosan akkor, amikor megérkezik hozzájuk a következő havi állami párttámogatás. A Jobbik kasszája tehát minden valószínűség szerint teljesen kiürült. És már Simicska Lajos mint főszponzor sem áll ott a hátuk mögött, hogy kihúzza őket a slamasztikából.

PestiSracok facebook image

Origo, Vezető kép: a Jobbik korábbi vezetése a kampányban, akkor még volt miből költeni (MTI)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.