Pesti Srácok

Nemrég még az Együttnek akart segíteni a Vona-féle Jobbik, pedig saját magára sincs pénze

null

Az Állami Számvevőszék által kiszabott, összesen 662 millió forintos bírság után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálatára is számíthat a Jobbik. Úgy tűnik, hogy a Simicska Lajossal folyatott politikai kaland több mint 700 millió forintjába is kerülhet a szétesőben lévő egykori radikális pártnak.

A Jobbikban a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cégeknél folyatott hirdetések adóhiánya miatt számítanak NAV-vizsgálatra – értesült a Figyelő. Az adóhivatal tavaly mindkét, Simicskához köthető plakátcégnél dokumentumokat foglalt le, és ismeretlen tettes ellen költségvetési csalás ügyében vizsgálatot is indított a Mahirnál. A NAV szerint az akkor Vona Gábor által elnökölt ellenzéki párt támogatása kapcsán 75 millió forintos adókülönbözete keletkezett a hirdetési cégnek, mivel a piaci ár töredékéért biztosított plakáthelyeket a Jobbiknak.

A Jobbik tavaly, a választási kampányra felkészülve utólagos törlesztéssel, részletfizetési lehetőséggel 1100 reklámeszközt kapott a Mahir Citypostertől és a Publimonttól. Ebben az ügyben az ÁSZ tiltott támogatást állapított meg a Jobbiknál, amiért a Magyar Államkincstár nem fizet ki a pártnak 331 millió forint költségvetési támogatást, a szervezet pedig ugyanekkora összeget köteles befizetni az államnak. Így a Jobbikot összesen 662 millió forint kiesés sújtja. A számvevőszék a kampányt és az április 8-i országgyűlési választást követően, június elején tájékoztatta a párt elnökét, és megkezdte az intézkedés előkészítését. A Jobbik mindvégig tagadta az ÁSZ állásfoglalását, igaz, a szerződéseket a mai napig nem hozta nyilvánosságra. Ráadásul az ellenzéki párt még hatvanmillió forint kampányköltséggel tartozik a Magyar Postának is.

Az anyagi csőd mellett a belső feszültségek is sújtják a Jobbikot. Tömegesen lépnek ki a tagok, illetve szűnnek meg a helyi alapszervezetek, múlt hétvégén pedig elstartolt a Jobbikból kiábrándult tömegek új mozgalma Mi Hazánk néven, élén a pártból kizárt Toroczkai László alelnökkel és Dúró Dóra országgyűlési képviselővel.

PestiSracok facebook image

forrás: Magyar Idők

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.