Pesti Srácok

Nemzetközileg körözött magyar-ukrán állampolgár előzetes letartóztatását rendelte el a kassai bíróság

Nemzetközileg körözött magyar-ukrán állampolgár előzetes letartóztatását rendelte el a kassai bíróság

A kassai kerületi bíróság csütörtökön elrendelte a terrorizmus és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsított Vladimir G. magyar-ukrán állampolgár előzetes letartóztatását. A szlovák közszolgálati TASR hírügynökség jelentése szerint a férfit hétfőn este Kassán vette őrizetbe a szlovák rendőrség a kijevi Interpol elfogatóparancsa alapján. Az előzetes letartóztatás ellen Vladimir G. azonnal panaszt nyújtott be, amelyről a szlovák Legfelsőbb Bíróság fog dönteni.

A gyanúsított előzetes letartóztatását a kassai kerületi ügyészség ügyésze javasolta a bíróságnak. A letartóztatási parancsot az ukrán bíróság azért adta ki, mert az érintettet súlyos bűncselekmények - mások egészségének szándékos veszélyeztetése, gyilkossággal és illegális túszejtéssel való fenyegetés, túsztartás, szervezett bűnözésben való részvétel, terrorizmus, közszereplők elleni támadás - elkövetésével gyanúsítja - írta a szlovák hírügynökség. Vladimir G. és társai 2014-ben és 2015-ben bűnszövetkezetet alakítottak, és rendkívül súlyos bűncslekményeket követtek el Ukrajna területén - mondta a bírósági tárgyalás után Milan Filicko, a kassai kerületi ügyészség szóvivője újságíróknak. Amennyiben a bíróság megalapozottank találja a vádakat, a gyanúsítottakra akár 15 éves börtönbüntetést is szabhatnak - jegyezte meg a TASR. Vlagyimir G.-t rendőrségi komandósok vezették a bírósági terembe. A gyanúsított újságíróknak azt mondta, elutasítja a vádakat és nem ért egyet azzal, hogy a szlovák hatóságok kiadják őt Ukrajnának. Azt állította, hogy családjával együtt Kassán él és nem bűnös.

Forrás:MTI, Fotó:thefix.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.