Pesti Srácok

Olaszország orvoscsoportot küld az Aquarius nevű hajóra

Olaszország orvoscsoportot küld az Aquarius nevű hajóra

Az Aquarius nevű hajó, 629 migránssal a fedélzetén vesztegel nemzetközi vizeken, és sem Olaszországban, sem Máltán nem engedik kikötni - jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Olaszországot magára hagyták a migrációval - sommázta álláspontját az olasz kormányfő. A NATO főtitkárával tartott megbeszélés után Giuseppe Conte kijelentette, Róma továbbra is a katonai szövetség elkötelezett tagja, de nyitást szorgalmaz Oroszország fel. A politikus ezzel egy időben a NATO fokozottabb fellépését sürgette a Földközi-tenger térségében.

Conte azt mondta, Olaszország nagyon sokat fektetett be a NATO-ba, és továbbra is ezt fogja tenni. Hangsúlyozta, hogy úgy gondolják, Olaszország egyre inkább kulcsszerepet tölthet be a szövetség déli térségében, abban az instabilitással teli övezetben, amely már megszakítás nélkül a Földközi-tenger nyugati medencéjétől a Közel-Keletig terjed, és ahonnan az olasz állampolgárokat fenyegető veszély érkezik, az illegális kereskedelem minden formájában, beleértve az emberkereskedelmet is. Jens Stoltenberg, aki Elisabetta Trenta olasz védelmi miniszterrel is találkozott, a nemzetközi missziókban szolgáló olasz kontingensek munkáját méltatta. Ezzel egy időben Matteo Salvini olasz belügyminiszter közösségi oldalán közölte, hogy a Sea Watch német nem kormányzati szervezet (NGO) egyik hajója líbiai vizeken több száz migránst vett fedélzetére. Salvini hozzátette, hogy Olaszország ezt a hajót sem engedi kikötni.

Forrás:MTI,Fotó:MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.