Pesti Srácok

Pénzmosodának használta Magyarországot a nigériai gyanúsított

null

A budapesti nyomozók vádemelési javaslattal zárták annak a nyolcfős társaságnak az ügyét, akik 24 gazdasági társaság sérelmére elkövetett csalásból származó összegeket fogadtak, majd felvettek, vagy továbbutaltak bankszámlájukról – írja a police.hu közleményében. Az elkövetők által okozott kár meghaladja a 200 millió forintot.

A police.hu közleményében arról ír, a nyomozás adatai szerint egy 31 éves nigériai férfi és hét társa bankszámlákat nyitott több különböző banknál – a saját nevükre –, majd 2016 márciusa és szeptembere között a számláikon 24 külföldi gazdasági társaság sérelmére elkövetett csalásból származó összegeket fogadott. Ezt követően a beérkezett összegeket egymás közt továbbutalták, vagy készpénzben felvették és átadták a nigériai állampolgárnak. Az elkövetők által okozott kár meghaladja a 200 millió forintot.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály nyomozói az eljárás során a bűncselekményekből származó pénzből közel 50 millió forintot lefoglaltak. A rendőrök a három nő, valamint az öt férfi ellen pénzmosás bűntett miatt folytatott nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratot vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.

Forrás: MTI; fotó: securityintelligence.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.