Pesti Srácok

Simicska Lajos kérésére likvidálták Novák Elődöt

Simicska Lajos kérésére likvidálták Novák Elődöt

Simicska Lajosnak erőteljes ráhatása volt a Jobbik működösére. Elvitathatatlan a szerepe a Jobbik széthullásában. -Írja az Echotv.hu Nincsenek konkrét bizonyítékok arra, hogy kivel állt kapcsolatban, de az szinte bizonyos, az ő kérésére likvidálták Novák Elődöt. Dúró Dóra az ECHO TV Echo-mérleg című műsorában azt is mondta, még nem döntött mandátuma sorsáról.

Dúró Dóra úgy véli, nem volt bölcs döntés Toroczkai László kizárása a pártból, miután egy hónapja a tagság mintegy fele támogatta volna elnökké való megválasztását. Ez nem kompromisszum készségre és kiegyezésre való törekvés a jelenlegi vezetés részéről tette hozzá. Vélhetően levélben értesítették Toroczkai Lászlót a döntésről. Ezt követően a Jobbik hivatalosan is bejelentette, hogy kizárták az ásotthalmi polgármestert a pártból. Dúró Dóra nevetségesnek tartja a kizárás indokait, szerinte arról már jóval korábban döntöttek, akkor, amikor platformról még szó sem volt.
Vélhetően levélben értesítették Toroczkai Lászlót a döntésről. Ezt követően a Jobbik hivatalosan is bejelentette, hogy kizárták az ásotthalmi polgármestert a pártból. Dúró Dóra arra a kérdésre, megtartja e mandátumát, úgy reagált, nem szeretné elhamarkodni a döntést, mert nagy nyomás van rajta mindkét oldalról. A platform június 23-ai zászlóbontó gyűlése a saját közéleti szerepét illetően és a platform tekintetében is fontos lesz, ugyanis kiderül, hogy van-e igény a társadalomban egy új politikai szervezetre, amely a nemzeti értékrendet ellenzékben képviseli. Dúró Dóra arról is beszélt, hogy az ő kizárása sem volt szabályos. A Jobbikban lezajlott értékrendi változás a párt fele számára nem elfogadható. Ezért is csatlakoztak már nagyon sokan a platformhoz fogalmazott. Emellett Toroczkai kizárása is egy kilépési hullámot indított el. Azóta sorra hagyják el a pártot.
Dúró Dóra szerint nem feltétlenül a néppártosodás elképzelése miatt jutott oda a Jobbik, ahol most van. Ugyanakkor a a párt letért arról az útról, az értékrend alapú politizálásról, amiért létrejött. Ebben a Jobbik előző vezetésének felelőssége van. Szerinte elvitathatatlan, hogy Simicska Lajos látványos Jobbik mögé állása is befolyásolta, hogy a párt hova jutott. Dúró Dóra közölte, soha nem hitt Simicska Lajosban, csak elvekben és értékrendben. Nincsenek bizonyítékai arra nézve, hogy Simicska Lajos a párttal tartotta-e a kapcsolatot és ha igen, akkor kivel. Ugyanakkor többen is jelezték, hogy Novák Előd eltávolítása Simicska kérése volt.
PestiSracok facebook image
Forrás:echotv.hu Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.