Pesti Srácok

Sok tagja és egész alapszervezetei után eszmei hivatkozási pontjai is lemondtak a Jobbikról

Sok tagja és egész alapszervezetei után eszmei hivatkozási pontjai is lemondtak a Jobbikról

Korábbi ’56-os hívei, eszmeiségének támogatói is elhatárolódtak a belső hatalmi villongásoktól, széthúzástól és felfordulástól szétzilált Jobbiktól. Pongrátz András felszólította a párt vezetőit, hogy ne hivatkozzanak többet bátyjára, a párt alakuló ülésén felszólalt Pongrátz Gergelyre, mert méltatlanná váltak hozzá és a szabadságharc emlékéhez. Kósa Gyula, 1956-os Széna téri szabadságharcos ezzel egyidőben közölte kilépését a pártból.

– közölte Pongrátz András, aki azt is tudatta, hogy az ’56-osok zászlóját Toroczkai Lászlónak fogja átadni június 23-án, ahol reményei szerint egy új, a szabadságharc szellemiségéhez valóban méltó nemzeti erő születik. Pongráth Gergely testvére arra kérte a Jobbik tagjait és a már korábban kilépetteket is, hogy csatlakozzanak Toroczkai Lászlóhoz és Dúró Dórához.

Ezzel egyidőben tudatta az 1956-ban a Széna téri csoport tagjaként harcoló Kósa Gyula, hogy kilép a Jobbik XI. kerületi szervezetéből. A szabadságharc után a halálos ítélet réme elől Nagy-Britanniába emigrált Kósa egészen 2006-ig ott élt, és közgazdászként dolgozott, majd az őszödi beszéd hatására költözött haza, a Gyurcsány-rezsim alatt pedig felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy tüntetésen való demonstratív fellépésért. A Jobbikból való kilépését azzal indokolta, hogy a mozgalom árulás áldozatává vált:

PestiSracok facebook image

Hozzátette, hogy koránál fogva nem akarja magát több csalódásnak kitenni, ezért már csak egy valós nemzeti mozgalomhoz szeretne csatlakozni, így ott lesz június 23-án Ásotthalmon.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.