Pesti Srácok

Szeptemberben lesz a határostromló Ahmed H. ügyének másodfokú tárgyalása

Szeptemberben lesz a határostromló Ahmed H. ügyének másodfokú tárgyalása

Szeptember 20-án tárgyalja a Szegedi Ítélőtábla az első fokon a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és társtettesként, állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettében bűnösnek talált Ahmed H. ügyét - tájékoztattott a táblabíróság.

A Cipruson élő szír férfit első fokon a Szegedi Törvényszék március 14-én hét év fegyházbüntetéssel sújtotta és tíz évre kiutasította Magyarország területéről. Az ügyész súlyosítás, a vádlott és védője eltérő minősítés és enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést. A Szegedi Törvényszék megismételt eljárásban tárgyalta az ügyet, azt követően, hogy a táblabíróság korábban hatályon kívül helyezte a férfit azonos bűncselekmények miatt tízéves fegyházbüntetéssel sújtó ítéletet.

A vádirat szerint a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetése után, 2015. szeptember 16-án több száz illegális bevándorló gyülekezett a lezárt Röszke-Horgos közúti határátkelőhely szerb oldalán. A Magyarország belépni akaró, kezdetben békés tömeg idővel agresszívvá vált, a kerítést feszegetve próbálta azt kidönteni, majd néhányan kövekkel dobálták a magyar oldalon felsorakozott rendőröket. Az összecsapásokban több rendőr megsérült. A bíróság megállapította, hogy a zavargások során a vádlott követ tört és hatszor megdobta a rendőröket. Később a férfi a mások által megrongált kerítésen keresztül magyar területre lépett, de a rendőrök kiszorították a tömeget, és a vádlott is visszatért szerb oldalra, csak három nappal később, Győrben vették őrizetbe. A törvényszék kimondta, a vádlott személy elleni bűncselekmény elkövetésével - a szolgálatukat ellátó rendőrök megdobálásával - akarta elérni, hogy megnyissák a lezárt határszakaszt. A férfi célja mindvégig a határ bármi áron való átlépése volt.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.

A magyar antifa, mint hálózat: Mérce, Tett, Autonómia, Szikra és a csúcson Jámbor?

Exkluzív 2023 február 14.
Évről-évre felmerül a Kitörés Napi antifa villongások kapcsán, hogy egyre jobban szerveződik és külföldieket is teleportál akcióira a magyar antifa, a hétvégi események azonban egyértelműen mutatják, hálózatba szerveződött és komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent a hazai antifasiszta mozgalom. Hazai szervezetek, velük karöltve magyar sajtóorgánum heteken át szervezte azt az antifa megmozdulást, amelynek eredménye, hogy hét jobboldali embert vertek össze brutálisan, 5-7-8 fős csoportok a nyílt utcákon, gyakorlatilag a ruházatuk alapján kiszúrva őket. Az elkövetők egy része külföldi állampolgár! A PestiSrácok.hu utánajárt, kik és hogyan szervezhették Magyarországra a hétvégi akcióra a külföldi antifákat és azt is megmutatjuk, hogyan szerveződik nyíltan, a szemünk láttára a magyar antifa, egy olyan szélsőséges ideológiákat terjesztő és erőszaktól sem visszariadó csoport, amelyet már több országban betiltottak és terrorszervezetnek nyilvánítottak. Riportunk rámutat, hogy a hazai antifa mozgalom még a parlamentbe is juttathatott képviselőt - ugyanis a Párbeszéd politikusa, Jámbor András ezer szálon kötődik az antifa hálózatban megjelenő szervezetekhez, csoportokhoz.