Pesti Srácok

Szijjártó: folyamatosan javítani kell az együttműködést Németországgal

Szijjártó: folyamatosan javítani kell az együttműködést Németországgal

Németország Magyarország stratégiai szövetségese és barátja, amellyel folyamatosan javítani kell az együttműködést és fenn kell tartani a párbeszédet - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Berlinben a német külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után.

Heiko Maas német tárcavezetővel közösen tartott tájékoztatóján kiemelte:

A két ország egyetért abban is, hogy olyan Európai Uniót akarunk, amely meg tudja védeni a határait, és előljár az Európát körülvevő térségek fejlesztésében.

- tette hozzá Szijjártó Péter.

Ezt szolgálja az a kedden aláírandó megállapodás is, amely közös, magyar-német vízügyi fejlesztési projektekről szól olyan afrikai és közel-keleti országokban, amelyek sok menekültnek adnak lehetőséget arra, hogy visszatérjenek a hazájukba és emberhez méltó életet élhessenek - mondta a miniszter.

PestiSracok facebook image

Magyarország Németország nemzetközi aspirációit is támogatja, ezért Németországra szavaz pénteken, amikor a 2019-2020-as ciklusra megválasztják az ENSZ Biztonsági Tanács nem állandó tagjait, és Németországot támogatja akkor is, amikor az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának tagjait választják meg a 2021-2023-as időszakra. Szijjártó Péter és Heiko Maas egyaránt hangsúlyozta a kétoldalú gazdasági kapcsolatok jelentőségét. A német diplomácia vezetője kiemelte, hogy Németország Magyarország legfontosabb gazdasági partnere, és már 6000 német cég tevékenykedik Magyarországon. Szijjártó Péter hozzátette, hogy ezek a vállalatok 300 ezer embernek adnak munkát, és Németország a legnagyobb befektető is Magyarországon, a beruházások értéke meghaladta a 20 milliárd eurót. Rámutatott, hogy a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara legutóbbi felmérése szerint a Magyarországon tevékenykedő német cégek minden eddiginél elégedettebbek a működési körülményeikkel, és 84 százalékuk most is úgy döntene, hogy Magyarországon ruházna be.

Aláhúzta, hogy a 2014-2018-as kormányzati ciklusban 63 német nagyberuházás érkezett Magyarországra, és ezek 17 ezer munkahelyet teremtettek. Magyarország azért is szeretné tovább dinamizálni a kapcsolatokat, hogy ne az EU legyen a vesztese a világgazdaság és a világkereskedelem átalakulásának, a digitális átállásnak, az Egyesült Államok patrióta gazdaságpolitikájának, Kína erősödésének. Ebben kulcsfontosságú Németország és Közép-Európa együttműködése, hiszen az európai gazdaság és versenyképesség gerincoszlopa a modern német ipar, és a modern német ipar hátországa Közép-Európa. Heiko Maas kiemelte, hogy erősíteni kell a német-magyar párbeszédet, azért is, mert ritkán volt olyan fontos az EU egységes fellépése, mint most. Az intenzívebb dialógust szolgálja a Német-Magyar Fórum decemberre, Budapestre szervezett találkozója, amely elsősorban a fiatalokra, a 35 év alattiakra összpontosít - mondta.

Az EU tagjainak egységes fellépésének fontosságát mutatja az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodás és az acélra és az alumíniumra kivetett amerikai védővámok ügye is. Az EU tagjai közül senki, Németország sem elég nagy ahhoz, hogy egyedül érvényesíthesse érdekeit - húzta alá a német diplomácia vezetője. Hozzátette, hogy lehet, hogy nem mindig értünk egyet, de éppen most rendkívül fontos, hogy jó kompromisszumokat találjunk. Elmondta, hogy a találkozón azokat az ügyeket is áttekintették, amelyekben eltér a két fél felfogása. Ezek közé tartozik a migráció és a civil szervezetekre vonatkozó törvénytervezet, amellyel kapcsolatban tudomásul vettük, hogy módosították, és üdvözöljük, hogy a magyar kormány biztosított arról, hogy bevárja az Európa Tanács Velencei Bizottságának állásfoglalását. Szijjártó Péter erről elmondta, hogy a Stop Soros elnevezésű törvénytervezet ügyében nem tett semmiféle vállalást a Velencei Bizottsággal kapcsolatban. A törvénytervezetről a magyar Országgyűlés dönt, a parlament feladata annak meghatározása, hogy milyen ütemezésben, és mikor dönt a javaslatról - emelte ki.

- szögezte le Szijjártó Péter.

Hozzátette:

Szijjártó Péter kiemelte, hogy amikor Magyarország déli határait védjük, akkor Németországot is védjük, mert akik Magyarország déli határán illegálisan bejönnek, azok elsősorban Németországba akarnak menni.

Forrás:MTI, Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.