Pesti Srácok

Tusk: Politikai áttörés történt, de a neheze még hátra van

Tusk: Politikai áttörés történt, de a neheze még hátra van

Túl korai lenne még sikerről beszélni az európai uniós vezetők csúcsértekezletén született migrációs megállapodással kapcsolatban, a munka nehezebb része ugyanis még hátra van - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a brüsszeli ülést követően. A létrejött megállapodást "politikai áttörésként" értékelte, amelynek alapján meg lehet kezdeni a közös munkát, de a felek elkötelezettséget és egységet mutattak a kérdésben.

Sajtótájékoztatóján Tusk rámutatott, noha az uniós állam- és kormányfőknek sikerült egyezségre jutniuk péntekre virradóra, az abban foglaltak megvalósítása még hátra van, és ez a keményebb feladat. Hozzátette, alapvető fontosságú az illegális bevándorlóáradat megállítása vagy legalábbis további csökkentése. A létrejött megállapodást "politikai áttörésként" értékelte, amelynek alapján meg lehet kezdeni a közös munkát, de a felek elkötelezettséget és egységet mutattak a kérdésben. Kiemelte, hogy a zárónyilatkozatban világos üzenetet küldtek a Földközi-tengeren tevékenykedő hajóknak, köztük a civil szervezetek járműveinek is, hogy be kell tartaniuk a szabályokat és nem akadályozhatják a líbiai parti őrség munkáját. A Brexit kapcsán Tusk kijelentette, hogy sok még a munka hátra, márpedig ha a következő, októberi EU-csúcsig egyezségre akar jutni az Egyesült Királyság, akkor sürgős előrelépésre van szükség.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy az EU vezetői egységes frontot mutattak a kereskedelempolitika ügyében. Leszögezte,

PestiSracok facebook image

Az egyoldalú megoldások káros következményekkel járhatnak, az EU a multilaterális megközelítés híve - közölte az amerikai kormányzat közelmúltbeli, sokak által protekcionistának tartott lépéseire célozva. Juncker elmondta, hogy július vége előtt Washingtonba utazik, ahol Donald Trump amerikai elnökkel fog egyeztetni, akinek bemutatja az unió közös álláspontját.

-fogalmazott. Kiemelte továbbá, hogy "széles támogatást" kapott az ülésen az a javaslat, amelynek értelmében 2020 végéig 10 ezer főre növelnék az uniós határ- és partvédelmi ügynökség (Frontex) személyzetének létszámát. Az eurócsúcs kapcsán a bizottság elnöke végül arról számolt be, hogy sikerült előrelépést elérni a bankunió vonatkozásában.

Bojko Boriszov, az EU soros elnökségét betöltő Bulgária kormányfője aláhúzta, jelenleg nem menekültválságról, hanem politikai válságról lehet beszélni, amit az is mutat, hogy a 2015-ös tetőponthoz képest mintegy 90 százalékkal csökkent az Európába érkező menedékkérők száma.

Emmanuel Macron francia elnök azon véleményének adott hangot, hogy a péntekre virradóra megszületett migrációs egyezmény a szolidaritás és a felelősségvállalás helyes egyensúlyán alapul. Mint mondta, holisztikus megközelítést alkalmaztak a harmadik országok, a külső határok és a belső kihívások vonatkozásában.

-fogalmazott.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.