migrációs csúcs
Szijjártó: Nincs vége a küzdelemnek a migrációt szervező erőkkel
Magyarország azt várja az osztrák EU-elnökségtől, hogy az eddigi brüsszeli migrációs politikával szemben teljesen új, az eddigiekkel homlokegyenest ellenkező politikát folytasson, és a magyar kormány ehhez minden támogatást megad - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten újságíróknak. Szijjártó Péter szerint folytatni kell a küzdelmet a migrációt szervező erőkkel.A DK bejelentette, hogy véget ért a menekültválság
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint véget ért a menekültválság, ezért arra kéri a kormányt, hogy az ország valódi problémáival, az egészségüggyel, az oktatással és a lakhatási helyzettel foglalkozzon. Úgy látják, Orbán Viktor ezért sem számolt be a migrációs csúcs eredményeiről.Merkel ócska hazudozással próbálja menteni az irháját a koalíciós partnerei előtt
Tizennégy európai uniós ország, köztük Magyarország nyilatkozott a brüsszeli EU-csúcson úgy, hogy kész megállapodást aláírni a német kormánnyal a korábban másutt regisztrált, Németországból kiutasítandó menedékkérők gyorsított visszafogadásáról – tájékoztatta koalíciós partnereit szombaton Angela Merkel német kancellár a dpa német hírügynökség birtokába került feljegyzés szerint. Orbán Viktor miniszterelnök az MTI megkeresésére közölte: ez a szokásos politikai kacsa, semmilyen megállapodás nem született.A német sajtó nagyon szeretné, ha kívülről, a magyarok akarata ellenére „mentenék meg” a magyar demokráciát
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a Spiegel Online az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozójával kapcsolatban maszatolt egy sort – előbbi túlzásnak érzi, hogy a V4 nagy győzelmet ért volna el, utóbbi viszont a migránsok jogait körülaggódva úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor számára minden a legjobban alakul. A Der Spiegel eközben a Sargentini-jelentéssel kapcsolatban kesereg, hogy túl későn kapcsolt az EU. Úgy látszik, az öt évvel ezelőtti Tavareş-jelentés már túl régen volt ahhoz, hogy a végtelenül szabad német sajtóban is emlékezzenek rá.Amnesty: Az uniós vezetők inkább behódoltak az idegengyűlölő kormányoknak
Az EU vezetői a félelmet választották a szolidaritás helyett amikor támogatták az Európai Tanács mai zárónyilatkozatát – írja az Amnesty International pénteki közleményében. Hozzáteszik, véleményük szerint a terv önző és veszélybe sodorja a világ legkiszolgáltatottabb embereit.LMP: Orbán semmit sem tett a migrációs csúcs sikeréért
Az LMP szerint fontos döntések születtek a migráció kérdésében az EU-csúcson, de a probléma súlyához képest kis előrelépések történtek. Demeter Márta sajtótájékoztatóján azt mondta, a zárónyilatkozat nem értékelhető sem a V4-ek sem Orbán Viktor miniszterelnök győzelmének.Pellegrini: Szlovákia kész ideiglenesen menekülteket befogadni
Szolidaritása jeleként Szlovákia kész ideiglenesen 1.200 menekültet befogadni, hogy segítse az arra rászoruló szomszédos országokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök az uniós vezetők pénteki brüsszeli csúcstalálkozója után. Pellegrini hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egyetlen migráns sem jöhet a kormány beleegyezése nélkül.Állítólag Merkel is elérte a célját – Államfők reakciói a migrációs csúcs után
Többet értünk el, mint amennyiben reménykedtünk – nyilatkozta Angela Merkel német kancellár az uniós csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón, pénteken. Emmanuel Macron szerint ugyanakkor az uniós tanács kétnapos tárgyalása során elért eredmények mindenekelőtt a francia elképzelések megvalósulását hozta. Giuseppe Conte új olasz kormányfő távozásakor annyit közölt, Olaszország nem fog visszafogadni a területén elsőként regisztrált, majd Németországban feltartóztatott egyetlen migránst sem.Tusk: Politikai áttörés történt, de a neheze még hátra van
Túl korai lenne még sikerről beszélni az európai uniós vezetők csúcsértekezletén született migrációs megállapodással kapcsolatban, a munka nehezebb része ugyanis még hátra van - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a brüsszeli ülést követően. A létrejött megállapodást "politikai áttörésként" értékelte, amelynek alapján meg lehet kezdeni a közös munkát, de a felek elkötelezettséget és egységet mutattak a kérdésben.Ajánljuk még