Pesti Srácok

Újra bedobja a Fidesz az életvitelszerű közterületi tartózkodás tilalmát

Újra bedobja a Fidesz az életvitelszerű közterületi tartózkodás tilalmát

Mivel minden hajlék nélküli embernek biztosított a szálláshely, a Fidesz azt javasolja a kormánynak, hogy a jelenleg zajló alkotmánymódosítási dömpingben teremtse meg a jogi környezetet a közterületen való életvitelszerű tartózkodás megtiltásához – jelentette be Bajkai István a Fidesz országgyűlési képviselője. Bajkai szerint a főváros egyik fontos nehézsége a közterületen élő emberek jelenléte és az általuk okozott problémák, melyeket a budapesti polgárok folyamatosan érzékelnek és szenvednek tőlük.

A 2018-as választásokat követően újból megválasztott Fidesz-KDNP kormány ismét célul tűzte ki a korábban megtorpedózott alkotmánymódosítási tervet. A jelenlegi kétharmad lehetővé teszi, hogy a tervezett változtatások megvitatásukat követően bekerülhessenek az Alaptörvénybe. Az ország nemzeti önrendelkezését, az illegális bevándorlás elleni küzdelmet, valamint a közigazgatási bíróságok létrejöttét tartalmazó fő irányok mellett egyéb tervezetek is a módosítási csomag részét képezhetik, így a közterületi tartózkodás szabályozása is.

Bajkai a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a főváros egyik fontos nehézsége a közterületen élő emberek jelenléte és az általuk okozott problémák, melyeket a budapesti polgárok folyamatosan érzékelnek és szenvednek tőlük. Emlékezhetünk rá, hogy korábban, 2014-ben, Tarlós István főpolgármester korábbi rendeletét tette semmissé a Kúria önkormányzati tanácsa. A Kúria törvénysértőnek találta a Budapest főváros közigazgatási területén a közterületek azon részének kijelölését, melyben az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás jogellenesnek minősül. Visszamenőleges hatállyal megszüntették tehát a rendelet bizonyos pontjait, hiszen aggályosnak tartották azokat, alapvető emberi jogokra hivatkozva. A helyzet így maradt a régiben, az aluljárók és a Belváros turisták által sűrűn látogatott területein penetráns szagok, ordítozás, verekedés, egymás hegyén-hátán fetrengő, részeg emberek fogadják az arra járókat. A fővárosban élő emberek nap, mint nap tapasztalhatják ezeket az anomáliákat, lassan elnézést kell kérnünk, ha normális emberként át akarunk haladni akár az Astoria vagy a Deák tér aluljáróin, a többi közterületről nem is beszélve.

Bajkai István tehát ebben kéri a kormány támogatását, hiszen a hajléktalanokat segítő lépések, újabb átmeneti nappali és éjszakai befogadóhelyek létesítésének ellenére a helyzet változatlan és elfogadhatatlan. A közmunkaprogram és a több befogadóhely létesítése ugyan elvileg segítene a helyzeten, azonban nem él vele mindenki, inkább az utcai életet választja mások kárára. Hely és munka lenne elég, akarat nincsen hozzá többek részéről. A rendet pedig törvényi úton jelenleg nem lehet biztosítani ezen a területen. A képviselő kitért arra, hogy a budapesti emberek számára megterhelő és nem elfogadható ez a jelenség, hiszen a főváros nem csupán otthonunk, hanem szellemi és kulturális központ is, melyhez nem méltó ez az állapot. Így, az életvitelszerűen közterületen élő emberekkel kapcsolatban Bajkai kezdeményezi az alkotmánymódosítás folyamatának során, hogy a kormány teremtse meg a jogi kereteket a helyzet felszámolására. Amennyiben sikerrel jár a kezdeményezés, a budapesti emberek nyernek vele a legtöbbet.

PestiSracok facebook image

SZABÓ GERGŐ

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.