Pesti Srácok

Visszatért magyar tulajdonba a szatmárnémeti Pannonia szálló

null

Magyar állami tulajdonban levő vállalat vásárolta meg és újítja fel Szatmárnémeti reprezentatív épületét, a város régi főterén álló egykori Pannónia szállót – közölte a Transindex.ro portál. Több hírportál és helyi lap írt a tulajdonosváltásról az után, hogy az új tulajdonos képviselői pénteken látogatást tettek a szatmárnémeti polgármesteri hivatalban.

Korábban a Portalsm.ro helyi hírportál bemutatta a romániai cégbíróság adatközlésének a fénymásolatát, amely arról tanúskodott, hogy a szecessziós műemléképület tulajdonosának, a Dacia SA-nak a teljes részvénycsomagját a Manevi Zrt. vásárolta meg. A Transindex.ro portál arról írt, hogy a Manevi Zrt. tulajdonosa a magyar állam, a tulajdonosi jogokat pedig a cégben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tölti be.

A szatmárnémeti polgármesteri hivatal az új tulajdonos képviselőivel folytatott pénteki megbeszélés után azt közölte: kész minden segítséget megadni ahhoz, hogy a város egyik legszebb és leghíresebb épülete mihamarabb visszanyerje régi pompáját. A városháza azt is hozzátette: hamarosan EU-s forrásokból újul meg a város régi főtere, melyen a Pannónia szálló is áll. A hivatal hatmillió eurós támogatást nyert a régi központ felújítására.

Erdély egyik legszebb szecessziós épülete 11 éve áll elhagyatottan szatmárnémeti központjában. A polgármesteri hivatal évekkel ezelőtt az épület homlokzatát a szálló stilizált vonalait megjelenítő óriásposzterrel takarta el, mely a hulló vakolattól is védte a járókelőket. A Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei alapján épült, 1902-ben megnyitott szálló előbb Pannonia, majd Dacia néven fogadta a látogatókat. Az 1995-ös privatizáció idején az akkori alkalmazottak vették át a szállodát működtető cég részvényeit. 2007-ben egy román üzletember vásárolta meg a céget, aki a szálloda felújítására készült, de terveit a gazdasági válság meghiúsította. Azóta az épület állaga erősen leromlott.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.