Pesti Srácok

A Medián felmérése szerint a Fidesz volt a legsikeresebb a szavazói megtartásában

A Medián felmérése szerint a Fidesz volt a legsikeresebb a szavazói megtartásában

Kire voksoltak 2014-ben a pártok 2018-as szavazói, szimpatizánsai? Ezt mérte fel a Medián, amely azt vizsgálta, mennyire igazak a szavazók vándorlásáról alkotott elképzelések. A Fidesznek sok új szavazót sikerült szereznie, sokan viszont a Jobbikhoz, az LMP-hez és a Momentumhoz vándoroltak - írja az index.hu.

A kutatásból a következők látszanak:

  • A Fidesz volt a legsikeresebb a szavazói megtartásában: 90 százalékuk az előző választáson is a Fideszre voksolt.
  • A választói visszaemlékezések alapján a Fidesz a további szavazóit (összesen 2,6 millióan szavaztak rá belföldön) nem elsősorban a Jobbiktól hódította el a közhiedelemmel ellentétben. A mostani kormánypárti szavazók 8 százaléka állítása szerint 2014-ben nem szavazott (vagy nem emlékszik). Vagyis Orbán Viktorék több, mint 200 ezer szavazatot szereztek a 2014-ben még passzív vagy éppen választójoggal nem rendelkező fiatal választók táborából.
  • A Jobbiknak szintén sikerült olyan szavazókat szerezni, akik 2014-ben nem szavaztak, ám most rájuk ikszeltek (a jelenlegi táborának 10 százaléka, ez 100 ezer szavazó).
  • Ám még szembetűnőbb, hogy mostani szavazóinak egy része (16 százaléka) a visszaemlékezések alapján 2014-ben még a Fideszre voksolt. A Jobbik tehát 160 ezer 2014-es kormánypárti választót is megszólíthatott. Az LMP-nek négy év alatt mintegy 140 ezerrel bővült a szavazótábora, és az adatok szerint jobbról és balról is tudott szavazókat hódítani. A Fidesztől jött a szavazói 18 százaléka (ez majdnem 80 ezer voks), a baloldali összefogástól 11 százalék (nagyjából 40 ezer), és a korábbi nemszavazók köréből is szerzett voksokat (16 százalék).
  • A Momentum 2014-ben még nem létezett, így csak más pártoktól vagy a passzívak táborából szerezhetett szavazókat. Látható, hogy a most kapott 175 ezer voksa főként az utóbbi csoportból érkezett. A momentumosok 40 százaléka 2014-ben senkire nem szavazott. Itt feltételezhetően többnyire olyan fiatalokról van szó, akik 2014-ben még 18 év alattiak voltak, így nem rendelkeztek választójoggal.
  • A jelenlegi momentumosok közel egyötöde (17 százalék) 2014-ben még a Fideszre voksolt, így összességében a párt szavazóinak 57 százaléka új az ellenzéki térfélen. Ezzel arányaiban a Momentum tudta a legjobban bővíteni azt a bizonyos, sokat emlegetett ellenzéki tortát.
  • Ha a szavazók számát nézzük, a kutatás alapján a Jobbik tudta behúzni a legtöbb voksot az ellenzéknek.

A Medián azt is megnézte, a szavazók közül kik tartják magukat bal- vagy jobboldalinak.

PestiSracok facebook image

  • A kutatás szerint a Fidesz táborának 85 százaléka jobboldalinak mondja magát, csupán 3 százalék baloldali.
  • A jobbikosok átlagosan kevésbé jobboldaliak (74 százalékuk tartotta magát annak), de látható, hogy a párt már balról is tud szavazókat megszólítani. Ennek alapján ugyanakkor még mindig jobboldali pártnak mondható a Jobbik.
  • Az MSZP és a DK szinte csak balról tud szavazókat szerezni, a 85, illetve 86 százalékuk mondja balosnak magát. Jobboldalról szinte senkit nem tudnak a táborukba csalni, 5, illetve 3 százalék mondta magát jobbosnak.
  • Az LMP-nek és a Momentumnak viszont láthatóan vannak baloldali (teljes táboruk bő 40 százaléka), középen álló (szűk 40 százalék), illetve jobboldali szimpatizánsai is (nagyjából 20 százalék). Ebből az következik, hogy az úgynevezett „demokratikus ellenzék" soraiból leginkább ez a két párt lehet képes arra, hogy a kormányváltáshoz nélkülözhetetlen középen álló és mérsékelt jobboldali szavazókat megszólítsa.

A Medián megjegyzi, az eredmény pontosságán némileg torzíthat, hogy a kutatás kénytelen a választói emlékezetre hagyatkozni. Az adatok megbízhatóságát ugyanakkor növeli, hogy nyolc hónapnyi – 2017. április és 2018. április közötti – adatbázist vontak össze (összesen tehát 9600 válaszadó véleményét térképezték fel). Összességében tehát jól látszik, hogy négy év alatt hogyan változott egy-egy párt szavazói összetétele, mely más pártoktól sikerült szimpatizánsokat elhódítania.

Forrás:index.hu, Fotó:MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.